Részegen, egy körözött személlyel a kocsijában menekült egy férfi a rendőrök elől Budapesten

dreamstime -
ügyészség részeg sofőr letartóztatás bíróság körözött személy autós üldözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rendőrök és a polgárőrök életét is veszélyeztető 33 éves ámokfutót az ügyészség javaslatára a  bíróság egy hónapra letartóztatta.

2023. április 21-én éjszaka a rendőrök Budapest egyik külső kerületében egy feltűnően nagy sebességgel a városhatár felé közlekedő autót vettek észre, amit követni kezdtek, majd a közelébe érve fény és hangjelzés próbálták megállítani a folyamatosan gyorsító autóst, aki a kihangosítón kapott felszólítás ellenére sem állt félre. A férfi menekülése közben több közlekedési szabályt is megszegett.

dreamstime

Az intézkedő járőrök annak érdekében, hogy a gépjárművet megállítsák, a sáv közepére húzódtak, ám a sofőr előzni próbált, majd az üldözésébe bekapcsolódó polgárőrök autójának nagy sebességgel szándékosan nekihajtott, és azt az útpadkának tolta. A férfi ezt követően megelőzte a rendőrautót, és indokolatlanul többször intenzíven fékezett, amelynek következtében a lehetséges ütközést a rendőrök csak elkormányzással és nagy erejű fékezéssel tudták elhárítani.

Időközben a férfi egy másik településre ért, ahol autóját hátrahagyva elfutott.

Az érvényes jogosítvánnyal nem rendelkező gyanúsítottat korábban számos alkalommal vonták már felelősségre a gépjárművezetés szabályainak megszegése miatt, a közúti járművezetéstől többször is eltiltották-.

A bíróság a nyomozó ügyészség indítványával mindenben egyetértve – a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyére figyelemmel, – a gyanúsított letartóztatását egy havi időtartamra elrendelte. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be - írta közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.