Lehetne a pillanatnak is élni egy materiális világban

Pillanatok. Apró foszlányok életünk rejtett zugaiból, amelyek oly fontosak. Hogy miért is? Hiszen, ezekből épülünk fel. Emlékeink, élményeink hatására tör ki belőlünk egy érzés. Egy olyan érzés, amely kislábunkujjától a fejünk búbjáig hatol. Hiszen, ez a bizonyos pillanat már nem lesz ugyanilyen többet. Lehet, hogy hasonlót még átélünk, de ugyanilyet biztosan nem. 

Agytekervényeink éppen pont abban a másik momentumban vesznek el. Amely pont akkor történt, amikor ez. Hiszen, manapság ezer felé vagyunk. Agyunk, mint egy okostelefon, száz meg száz információ kering benne, egyszer erre figyelünk, egyszer meg arra. Felgyorsult a világ és vele együtt mi is. És persze, a közösségi média. Hát, hogy tudnánk az adott pillanatot megélni, mikor éppen másokra irigykedünk az imént közzétett posztjuk miatt. Hiszen, nekünk miért nem lehet olyan tökéletes életünk, mint volt kollégánknak vagy egy barátunknak? Olyan boldognak látszanak. És igen itt a lényeg. Csak látszanak. De gondoljunk csak bele, mindenki csak a szépet mutatja a nagyvilágnak. Miért is nem épp kisírt szemeikről posztolnak? Miért nem a valóságot örökítik meg?  

Ha már a pillanatokról esett szó, most ülök a vonaton és csak kémlelem az ablakot. Látom, ahogy az emberek tesznek-vesznek, szedik össze magukat egy monoton átlagos szürke hétfői napon.  

Egy piros kabátos hölgy rohan a villamos után, nem számít, hogy közben kilöttyen a kávéja. Fel kell szállnia a sárga járműre az élete árán is. Annyira fontos, hogy az az e-mail időben ki legyen küldve, hogy észre sem veszi, hogy mellette épp egy idős bácsi segítségért kiállt. Nem tud kiigazodni ebben a felgyorsult, már-már virtuális világban. 

Belemerülve gondolataimba, eszembe jut még valami. A minap egy anyuka és kakaós csigát majszoló kislánya beszélgetésére lettem figyelmes.  

–Anya, miért váltakoznak a nappalok és éjszakák? – kérdezte a kislány. 

Anyuka ebben a pillanatban az éppen rezgő mobiljára nézett, majd mit sem törődve kislánya kíváncsi tekintetével nagy diskurálásba kezdett a vonal túlsó oldalán lévő illetővel.

És igen, oda a pillanat.  

Kérdem én, miért nincs időnk elmerülni az apró részletekben?