Lenyűgöző Csontváry festménnyel nyílt meg a Róma-Budapest kiállítás a Virág Judit Galériában

festmeny, Csontváry, Róma, Budapest, kiállítás
Gordon Eszter - Gordon Eszter
Tárlat művészet festmények Itália
Február 22-én nyílt meg az ingyenesen megtekinthető Róma-Budapest kiállítás a Virág Judit Galériában. A tárlat március 28-ig várja az érdeklődőket. Az ámulatba ejtő festmények között a közönség meglepetésére, Csontváry Kosztka Tivadar felbecsülhetetlen értékű, régóta nem látott Holdtölte Taorminában című festménye is kiállításra került.

Csontváry 1901-ben festett szicíliai tájképének felbukkanása azért számít művészeti szenzációnak, mert a magántulajdonban lévő festményt régóta nem láthatta a szélesebb közönség.  

Szicília csodája 

Kevés mű maradt fenn Csontváry után, magángyűjteményben pedig nagyjából húsz darab lehet. Ezek egyike a Holdtölte Taorminában

 – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.  

Kelen Anna, festmeny, Csontváry, Róma, Budapest, kiállítás
Kelen Anna kiemelte, hogy Csontváry több alkalommal is járt Szicíliában
Forrás: Gordon Eszter

Csontváry több alkalommal is járt Szicíliában, az egyik ilyen utazása során festette ezt a képet, valamint a párját, a Mandulavirágzás Taorminában című művét.  

„Csontváry szinte ugyanarról a pontról festette a két művet, azonban más irányba fordulva és más napszakban. Kicsit olyan ez, mint amikor ma valaki panorámafelvételt készít a mobiltelefonjával" – magyarázta a művészettörténész.

Az egyedi technika emel az alkotáson 

A Holdtölte Taorminában különlegességét növeli, hogy gyönyörű éjszakai tájat ábrázol, amelynek megfestése egyedi technikát követelt meg az alkotótól, emellett pedig nagyméretű, látványos festmény. 

A kép értékét nehéz felbecsülni, annyi bizonyos, hogy jelenleg egy Csontváry-festmény tartja a magyar aukciós rekordot: a Titokzatos sziget című alkotást 2021-ben a Virág Judit Galéria aukcióján 460 millió forintért adták el. 

festmeny, Csontváry, Róma, Budapest, kiállítás
Megnyílt a Róma-Budapest kiállítás
Forrás: Gordon Eszter

A Róma - Budapest tárlat száznál is több, életvidám, színes, olaszos hangulatú, látványos festményt és egyéb műtárgyat vonultat fel. A Virág Judit Galéria munkatársai több évig dolgoztak a tárlat megnyitásán. Az alkotások nagy részét magángyűjtők adták kölcsön a kiállítás idejére, így olyan műveket is láthat a közönség, amelyeket soha, vagy csak nagyon ritkán mutatnak meg a publikumnak.      

A Virág Judit Galéria tematikus kiállítássorozaton keresztül mutatja be a három, kulturális szempontból kiemelten fontos európai főváros és Budapest között lévő művészeti kapcsolatok és kölcsönhatások rendszerét. A modern magyar művészet kialakulása és sokszínűsége szorosan összefüggött festőink szobrászaink hosszabb-rövidebb ideig tartó berlini, párizsi és római utazásaival. Itália festői tájai mindig is lenyűgözték az európai művészeket és írókat.  

A Grand tour újkori hagyománya az értelmiségi és irodalmi körök a 19. Századi akadémiai rendszer pedig a képzőművészek számára teremtette meg Itália tájai iránti vágyódást. A magyar művészek sem voltak ez alól kivételek. A 19. Század első felétől jelentős magyar művek születtek az olasz táj inspirációjára.  

Csontváry mellett a páratlan művészeti kiállítás a legnagyobb magyar festők - többek között Aba Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Patkó Károly, Vaszary János - képein és egyéb műtárgyakon keresztül mutatja be, hogy milyen hatással volt Itália a hazai képzőművészetre. Új kutatásokra alapozva foglalja össze a gazdag időszak művészeti irányzatait, kiemelten foglalkozik a római iskolával.  

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.