A Harvard Egyetemen is bemutatták a Semmelweis című filmet: teltházas volt a vetítés

Semmelweis, Wecsei H. Miklós
https://www.facebook.com/Semmelweisfilm -
magyar siker harvard egyetem film Semmelweis Semmelweis Egyetem
Bostonban, a Harvard Egyetemen is bemutatták a Semmelweis című magyar mozifilmet a Semmelweis Egyetem és a Harvard közötti szakmai együttműködés jegyében, a New York-i Liszt Intézet szervezésében.

A vezető amerikai egyetem orvostudományi karának könyvtárában helyi idő szerint csütörtökön tartott vetítésen köszöntőt mondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. A Széchenyi-díjas kardiológus az MTI-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Semmelweis Ignác orvostudományi felfedezését a Harvard Egyetemen is számon tartják. Felhívta figyelmet egy párhuzamra is, amely szerint a Harvard Egyetem orvostudományi karán 1846-ban értek el fontos orvostudományi újítást, ekkor végezték az első éteres narkózist, míg Semmelweis egy évvel később bizonyította a klórvizes fertőtlenítés jelentőségét műtéti fertőzések megelőzésében. A rektor beszámolt arról is, hogy a Semmelweis Egyetem és a Harvard Egyetem orvostudományi kara között aktív tudományos és oktatási együttműködés van.


A filmvetítésen beszédet mondott Gloviczki Péter, a Rochesterben működő Mayo Klinika orvosa, érsebész, aki a Semmelweis Egyetemen végezte tanulmányait, és egyben az intézmény díszdoktora.

Palotai Csenge, az eseményt szervezető New York-i Liszt Intézet igazgatója arról számolt be, hogy a film iránt akkora volt az érdeklődés, hogy két teremben párhuzamosan tartották a vetítést. Emlékeztetett arra, hogy a Semmelweis-film világpremierje tavaly októberben volt New Yorkban, az ENSZ több vezető tisztségviselőjének és nagykövetének jelenlétében. A Koltai Lajos rendezte alkotást ősszel Los Angelesben filmfesztiválon is bemutatták, ahol több díjat nyert. A New York-i bemutatót a keleti parti nagyváros filmes gyártóbázisának közelében, a Mozgókép Múzeumának nagytermében Koltai Lajos rendező, valamint Csák János kulturális és innovációs miniszter jelenlétében tartották, a magyarországi bemutató előtt.

A tervek szerint a magyar mozifilmet 2024-ben további amerikai városokban is vetítik, többi között Houstonban, az orvosi kutatólétesítményeiről ismert texasi nagyvárosban.
 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.