Ilosvai Dóri – A magyar lány diadalmenete Gödöllőtől a Yale-ig

A kíváncsiság hajtotta Gödöllőről egészen New Yorkig Ilosvai Dorottyát, azt a fiatal színésznőt, akit első magyarként felvettek a Yale nagy múltú színészképzésére. Olyan elődök nyomdokaiba léphet, mint a háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep, vagy Lupita Nyong'o

Ilosvai Dóri: a várakozás volt a legnehezebb

- Gödöllői lány vagyok, itt jártam iskolába egészen gimnáziumig, és a gimnáziumi évek alatt egyre nőtt bennem egyfajta kíváncsiság a nyelvek iránt, más kultúrák iránt. Egy ösztöndíjjal Amerikában töltöttem egy évet és innen adódott az újabb lehetőség, hogy New York Univeristy Abu Dhabin-n folytathattam tanulmányaimat, itt az ember mindenbe belekóstolhat, a tudományoktól a művészetekig, lényegében egyfajta gondolkodót képeznek a diákokból. Az itt eltöltött négy év után jött egy újabb lehetőség, hogy továbbképezzem magam egy mesterképzés formájában.
Dóri azt mondja, a felvételin a várakozás volt a legnehezebb. Órák teltek úgy, hogy semmi sem történt, mindenki azt a falat leste, amelyikre végül kifüggesztették, hogy ki jutott tovább. 
- Körülbelül háromezer jelentkező volt, közülük velem együtt mindössze tizenhat diák jutott be a mesterképzésre. A felvételi januárban volt, de előtte másfél évig készültem, miközben én  alapképzésére jártam Abu Dhabiban. Választanunk kellett klasszikus és kortárs monológokat, illetve egy dalt, ezzel a csomaggal kellett érkezni a felvételire. Mellette esszét kellett írni, ajánlóleveleket beszerezni. Az embert teljes komplexumában akarják megismerni, tehát a jelentkezés valóban egy összetett folyamat. Szerencsém volt, mert az alapképzést adó egyetemi campus nem csak felkészülni, hanem kijutni is segített.

Ha végez a tanulmányaival, az európai filmgyártást szeretné támogatni. 
– Ha példaképekről van szó a szakmában, akkor az iráni rendező, Asgar Farhadi jut eszembe. Páratlan, ahogy hatalmas nemzeti kérdéseket feszeget egyszerű családi drámákat- számára mélyen személyes történeteket elbeszélve. Számomra a filmjei a leghatásosabb formái az emberi lény megismerésének. Valamint Tarr Béla alkotásai inspirálnak engem még. Gyógyírként hallgatom azt, ahogy az alkotásairól beszél, és hogy mélyen elvesznek a gondolatai abban az apokaliptikus világformában, amit ő alkot. Színészek közül pedig Isabelle Huppert az egyike azon sokaknak akikre felnézek, hihetetlen óvatossággal közelít meg egy szerepet;  nem mint karaktert hanem mint embert próbálja megismerni mindenféle előítélet nélkül. A körülményeket vizsgálja meg és azoknak megfelelően értelmezi a szerepben leírt viselkedés formákat.

Még nincsenek szerepálmai

– Nekem még nincs szerepálmom, bármilyen szerep eljátszása számomra nagy lehetőség – mondja. – Nem vagyok olyan helyzetben, hogy válogathatnék, ráadásul rengeteg szerep van, amit szívesen eljátszanék. Ezért is hasznos egy drámaiskolai képzés, mert ott sokféle szerepbe belekóstolhat az ember. Ez nem egy ipar, ami keretet rajzol a művészek köré, hanem egy olyan folyamat, ami szabadságot add, hogy az ember ne a karriert hajtsa, hanem a végére alakuljon egyfajta öntudata arról hogy milyen konkrétabb kérdésekkel közelítse meg a színházat, a színész szakmát. 
 

Gödöllő egy telefonnyira van

– Lediplomáztam - zárja a beszélgetést a mosolygós lány. – A nyarat most itthon töltöm, dolgozom és időt töltök a családommal, anyukámmal, aki a legnagyobb segítséget adta nekem az eddigi eredményeimhez. Annak idején ő is színésznő szeretett volna lenni, tudom, hogy ez volt az álma. Ő volt az első akinek elmondtam a hírt, egyből hívtam telefonon. Nagyon megható volt.