Ne randizz piros pirulás pasival – Új riasztó trend terjed a társkeresésben


Elsőre ártalmatlannak tűnhet a „piros pirula” kifejezés – hiszen ki ne emlékezne a Mátrix című film ikonikus jelenetére, ahol Neo választhat a piros és a kék kapszula között? A piros pirula a rideg igazságot szimbolizálja, a valóságra való ébredést. Csakhogy mára ez a jelentés teljesen kifordult önmagából, és egy olyan online szubkultúra zászlóvivője lett, amely a nőkkel szembeni ellenszenvet, a hagyományos nemi szerepek visszahozását, sőt, egyenesen a nők démonizálását hirdeti.
A piros pirulás férfiak abban hisznek, hogy a feminizmus félrevezette a társadalmat, és elvette a férfiak természetes szerepét. A manoszféra – ez az internetes gyűjtőhelye az antifeminista fórumoknak – sokszor olyan kijelentésekkel operál, hogy a nők manipulálnak. Csak a pénzes férfiakat választják, vagy hogy a férfiak el vannak nyomva a jelenlegi világban.
A piros pirulás ideológia követői sokszor nem azonnal lepleződnek le. A randik első perceiben még kedvesnek, érdeklődőnek, sőt, intelligensnek is tűnhetnek. Azonban idővel kibukik a mérgező világnézet: a nők általánosítása, a feminizmus nyílt vagy burkolt elutasítása, a „valódi nő” és „valódi férfi” szerepének hangsúlyozása, vagy éppen az, hogy elvárják a női alávetettséget egy kapcsolatban.
Az ilyen férfiak sokszor panaszkodnak, hogy a mai nők túl válogatósak, „régen jobban működtek a házasságok”, vagy hogy a férfiakat már nem becsülik meg. Ezek a kijelentések nemcsak a múltba révedő nosztalgiák – sokkal inkább jelei egy világképnek, amelyben a nő önállósága, sikere és döntési szabadsága zavaró tényező.

És a statisztikák is árulkodók. Ausztráliában például annak ellenére, hogy több nő él, mint férfi, a piacon mégis rengeteg magányos férfi marad, akiket a nők – tudatosan – elkerülnek. Nem véletlenül. A randizási appokon is egyre gyakrabban találkoznak a nők olyan férfiakkal, akik gyorsan világossá teszik: nem hisznek a nemek közötti egyenlőségben.
A piros pirulás ideológia már nem csupán néhány sötét Reddit-fórum ügye. Beszivárgott a TikTokra, a YouTube-ra, a podcastokba és az Instagram reels-be is. Tartalomgyártók ezrei hirdetik, hogy a férfiaknak vissza kell venniük az irányítást, a nők túl sokat akarnak, és a férfiaknak újra dominánsnak kell lenniük. Ezek az üzenetek főként fiatal fiúkat céloznak meg, akik identitáskeresésük során könnyen fogékonyak az egyszerű, de hamis narratívákra.
Az ausztrál pszichológusok és társadalomkutatók szerint ez a tendencia rendkívül káros. Nemcsak azért, mert hosszú távon a nőket célozza, hanem mert a férfiakat is eltávolítja a valódi kapcsolatépítéstől. Az ilyen ideológiák követői gyakran elmagányosodnak, párkapcsolati kudarcokat szenvednek el, majd ezt újabb nőgyűlöletbe fordítják.
Nem csoda, hogy egyre több nő dönt úgy: ha a másik fél akár csak finoman is céloz arra, hogy lenyelte a piros pirulát, akkor azonnal kilép a kapcsolatból. Egy TikTok-trend szerint már külön hashtagek segítenek a piros pirulás jelek felismerésében – és megelőzésében.
A Z generációs nők többsége már nemcsak a férfi kinézetét vagy karrierjét vizsgálja egy randi során, hanem azt is, hogy hogyan gondolkodik a nemi szerepekről, az egyenlőségről. Mennyire tiszteli a partner autonómiáját. A nőgyűlölet már nem elfogadható, akkor sem, ha azt férfijogi aktivizmusnak vagy tradíciótiszteletnek álcázzák.
A randizási trendek világosan mutatják: a nők már nem hajlandók alkut kötni olyan értékrenddel, amely őket automatikusan alárendelt szerepbe kényszeríti. A piros pirulás férfiak ideológiája pedig pont ezt követeli meg.
Itt arról olvashatsz: családi látogatás. Tippek, hogyan éld túl az anyósnál töltött nyarat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.