Két hét különbséggel ejtette teherbe a barátnőjét és anyósát a youtuber: az ok egészen elképesztő

A 29 éves Nick Yardi sokak szerint nagyon furcsa kapcsolatot ápol barátnőjével és anyósával.
Az egész világot sokkolta annak az amerikai youtubernek a története, aki egyszerre ejtette teherbe a barátnőjét és annak az édesanyját, mindezt ráadásul két hét különbséggel. A 29 éves Nick Yardi először a 22 éves Jade-del járt, majd nem sokkal később összejött Jade 44 éves anyjával is, Danivel.
A sztori különlegessége, hogy emiatt nem szakadt meg a kapcsolat Nick és Jade között, sőt, azóta egy furcsa édes hármasban élnek együtt az asszony házában.
A hírt Nick természetesen a Youtube-on tette közzé, ahol a közönség elképesztően felháborodott: többen betegesnek és bolondnak nevezték a fiatal férfit és háremét.
Voltak olyanok is, akik azzal vádolták meg a kis családot, hogy ez egész történet kacsa és csak azért találták ki, hogy nagyobb nézettséget generáljanak a csatornának.
Erre az édes hármas pedig felvételeket kezdett megosztani az ultrahangról és még egy bulit is tartottak, ahol bejelentették a babák nemét.
Ha azt hitted, ezt már nem lehet fokozni, akkor most kapaszkodj meg: végül Nickék elárulták az igazságot, azaz, hogy mindkét terhesség kamu volt és csak az internet népét akarták megviccelni ezzel az elképesztő átveréssel. Mielőtt azonban hátradőlnél, folytatjuk: az édes hármas kapcsolat teljes egészében igaz, csupán a terhességet találták ki.
Azt is megosztották, miért alakult így: Nick szerette volna a Jade-del való kapcsolatát feldobni egy harmadik személlyel, mire a lány az édesanyját javasolta, aki lelkesen bele is ment a dologba.
Hogy ettől az infótól jobb, vagy rosszabb lett a napod, azt pedig döntsd el belátásod szerint.
Nick furcsa szerelmi háromszöge nemcsak erkölcsi, de családi szempontból is igazi gordiuszi csomó lenne: a két gyerek féltestvér lenne, de egyikük a másik nagybátyja/nagynénje is. Jade gyereke Dani unokája volna, de egyben a saját nagybátyjával/nagynénjével osztozna az apján. A családi ebédek új szintre emelnék a bonyolultság fogalmát.
Tehát Dani (az anya) és Nick gyereke Jade féltestvére lenne, ugyanakkor Jade gyerekének a nagynénje vagy nagybátja, valamint szintén a féltestvére.
Jade és Nick gyereke pedig Dani unokája lenne, valamint Daniék gyerekének az unokaöccse/unokahúga...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.