2025.11.22.
Ma már nehéz elképzelni, hogy valaha komolyan gondolták: a nő legfőbb erénye az engedelmesség, a hallgatás és a férje hűtlenségének tűrése. Pedig a viktoriánus korban ezeket a „bölcsességeket” házassági tanács néven adták tovább, sőt könyvek és prédikációk erősítették meg őket. A 19. századi nők élete az alávetettség és a megfelelés jegyében telt.
Aligha akad nő, aki ma örömmel olvasna olyan házassági tanácsokat, amelyek szerint a férfi az úr a házban, a nő pedig csak akkor lehet boldog, ha alárendeli magát. Pedig a 19. században ez volt az általános bölcsesség. A viktoriánus kor asszonyai számára a házasság az engedelmesség és a megfelelés élethosszig tartó kötelességét jelentette.
Forrás: Corbis Historical
A házasság, mint kötelesség – és mint börtön
A viktoriánus korszak (1837–1901) Angliáját a szigorú erkölcsök, a látszatmorál és a patriarchális rend jellemezte. Bár nő uralkodott – maga Viktória királynő –, a nőknek alig volt joguk. Nem szavazhattak, nem perelhettek, és saját vagyonuk sem lehetett. Egyetlen valódi „életcéljuknak” a házasságot és az anyaságot tartották. A társadalom szerint az ideális nő házias, tiszta, engedelmes és aszexuális volt. A férje iránti hűség, az önfeláldozás és a visszafogottság a női erény csúcsának számított – még akkor is, ha mindez boldogtalansághoz vagy testi-lelki kizsákmányoláshoz vezetett. Nemcsak a viselkedést, de a házasság szabályait is könyvek és útmutatók írták elő. Ezek a korabeli párkapcsolati kézikönyvek a mai szemmel sokszor egészen hajmeresztő tanácsokat tartalmaztak.
„A nő teste a férj tulajdona”
A Nőiség és házasság című könyv például egyenesen kimondta: ha egy nő a házasság után is meg akarja őrizni a saját teste feletti jogát, ezt még az esküvő előtt közölnie kell a vőlegényével. Máskülönben automatikusan a férj rendelkezik felette. Ez a gondolat – amely a házastársi kötelesség elvét tette jogilag és erkölcsileg is kötelezővé – a nők millióinak életét határozta meg. A nemi erőszak fogalma házasságon belül ismeretlen volt: az asszony testét az „ura” használhatta, amikor csak akarta.
„Hagyd győzni a férjed a vitában!”
Az alá-fölérendeltségi viszony minden szinten érvényesült. Egy jó feleség dolga az volt, hogy ne mondjon ellent a férjnek, ne vitázzon vele. A nő akkor volt okos, ha csendben maradt, és engedte, hogy párja minden helyzetben felülkerekedjen. A női önérvényesítés, az önálló vélemény vagy akár a humor – mind a békességet veszélyeztető viselkedésformának számítottak.
„Tűrd a hűtlenséget!”
A férfi hűtlensége sem adott okot válásra – sőt, a korabeli tanácsok szerint a feleség dolga az volt, hogy diszkréten kezelje az ügyet. Úgy tartották, a férfi természetéhez hozzátartozik a kalandvágy, és ha félrelép, az csak azért van, mert a feleség túl kényelmessé vált. Az asszony vigasza mindössze annyi lehetett, hogy ő marad a törvényes feleség, akinek a férfi köteles gondoskodást és anyagi biztonságot nyújtani.
Forrás: Hulton Archive
„Ne nyafogj, és mindig nézz ki jól!”
A korabeli prédikátorok egyenesen tiltották a női panaszt. Aki elégedetlen volt, az bűnt követett el: a férfi hatalma és tekintélye ugyanis „Isten rendelése”. A külcsín viszont számított, de csak mértékkel. A feleségnek csinosnak kellett lennie, ápoltnak és illatosnak, de a túlzott divatozás vagy a smink szégyent hozott a férjre. A vonzó nő épp olyan veszélyesnek számított, mint a rendetlen háziasszony.
A szex csak egy tortúra volt csupán
A 19. századi kézikönyvek a legintimebb részletekig szabályozták a házaséletet is. Leszögezték például, hogy a vacsoraidőzítésnek igazodnia kell a házasélethez – különben emésztési gondok jöhetnek, fontos, hogy meghatározott időben éljenek nemi aktust a házaspárok. A korszak legbizarrabb szexuális tanácsait Ruth Smythers, egy lelkész felesége írta le Tanácsok ifjú aráknak című könyvében. Ebben a szexet egyfajta kerülendő kötelességnek nevezte, és meglepő őszinteséggel írta le, hogyan kell túlélni az aktust. A cél nem a kölcsönös öröm volt, hanem a férfi vágyainak biztonságos levezetése anélkül, hogy a nő bármiféle élvezetet mutatna. „Adj keveset, ritkán, és azt is kelletlenül. Figyelj arra, hogy minél kevesebbszer történjen meg és rossz legyen, a férjnek se nyújtson igazi élvezetet, különben kedvet kap hozzá” − hangzott a tanács.
Az életvezetési guruk kora
A viktoriánus társadalom nemcsak szabályokat, hanem szakértőket is termelt. Közéjük tartozott William Andrus Alcott, 1837-es művében a nőket segítőnek, a férfi alárendelt társának nevezte. Szerinte a családi béke kulcsa az odaadó engedelmesség. A férjeknek szóló könyvében pedig azt írta, a férfi feladata a feleség és a gyermekek anyagi biztonságának megteremtése, de ezért cserébe feltétlen hálát és engedelmességet várhat el. A két könyv együtt egy teljes, patriarchális családmodellt rajzolt fel – a harmónia érdekében az egyenlőség legkisebb esélye nélkül.
A tökéletes viktoriánus nő képe
A 19. századi ideál szerint a nő:
• házas és anya, mert ez adja meg életének értelmét;
• engedelmes, mert csak így tartható fenn a rend;
• passzív az ágyban, mert a vágy „férfi dolog”;
• konyhatündér, aki minden nap meleg vacsorával és tiszta lakással várja férjét;
• erkölcsös és szerény, mert a nő legfőbb ékessége a hallgatás és a türelem.
A háztartás vezetése napi, fizikai küzdelem volt – vízcipelés, mosás, főzés, takarítás, varrás. A gazdagabbak cselédeket tartottak, de a legtöbb nőnek mindent magának kellett elvégeznie.
Meghökkentő házassági tanácsok a viktoriánus korból
1. Hagyd, hogy mindig a férjednek legyen igaza!
2. A nő teste a férj tulajdona.
3. Tűrd csendben a hűtlenséget!
4. Adj keveset, ritkán, és kelletlenül.
5. Ne vitázz, és ne nevess túl hangosan!
6. Ne vetkőzz a férjed előtt!
7. Mindig nézz ki jól, de ne tűnj feltűnőnek!
8. Ne panaszkodj, mert az bűn!
9. A jó feleség nem gondolkodik, csak szolgál.
10. A férjed boldogsága a te kötelességed.
