5 téma, amiről a magas IQ-jú emberek sosem beszélnek társaságban

Getty Images - Johner Images
intelligencia iq tabu téma beszélgetés
Az igazán magas intelligenciával rendelkező emberek pontosan tudják, hogy vannak bizonyos határok, amiket be kell tartaniuk. Éppen ezért a magas IQ-val rendelkezők sosem kezdenek beszélgetésbe az alábbi tabutémákban.

Bárkivel előfordulhat, hogy véletlen olyan témát feszeget egy beszélgetésben, amit nem illene felhozni. A magas IQ-jú emberek azonban kisebb eséllyel kerülnek ilyen helyzetbe, ugyanis pontosan tudják, hogy melyek azok a tabutémák, amikről tilos egy társaságban beszélgetést kezdeményezni. 

Három magas IQ-val rendelkező nő beszélget egymással.
A magas IQ-val rendelkezők pontosan tudják, hogy mik számítanak tabutémának egy beszélgetés során. 
Forrás:  Getty Images

Ezeket a tabutémákat minden magas IQ-val rendelkező ember kerüli

Az igazán okosak tisztában vannak vele, hogy egyes témákat nem érdemes feszegetni, hogyha nagyobb társaságban vannak. A magas IQ-jú emberek azt is pontosan tudják, mikor érdemes megszólalni, valamint mikor jobb, ha inkább csendben szemlélik az eseményeket. Íme azok a tabutémák, amelyekről egy magas intelligenciával bíró ember sosem beszél társaságban.

Pletykálás mások hibáiról

Egy magas IQ-val rendelkező sosem beszél ki másokat a háta mögött. A pletyka olyasmi, amit nagyon sokan csinálnak, és lehet káros, valamint kevésbé káros változata is. Mindenesetre egy magas intelligenciával bíró ember tudja, hogy másokról rosszat mondani – különösen az illető háta mögött –, az egyáltalán nem helyénvaló és aki ezt teszi, az gyakran csak a saját bizonytalanságait vetíti ki. 

Pénz

Az anyagiak túlzott hangsúlyozása mindig visszás lehet egy beszélgetés során, amit csak tetéz, ha nagyobb társaságban hozod fel a témát. Valójában teljesen mindegy, hogy valaki a saját anyagi helyzetével henceg, netán mások pénzügyi gondjaira, vagy éppen gazdagságára vonatkozóan kíváncsiskodik, a lényeg, hogy ez egy magasabb IQ-val rendelkező személynek eszébe sem jut. 

Sztárpletykák

Már megint a pletykálkodás. Ebből az egyik legkárosabb a sztárok életében való vájkálás és kíváncsiskodás. Na ez végképp olyasmi, amit egy magas intelligenciával bíró ember nem hoz fel társaságban, sőt ha erre terelődik a beszélgetés, akkor inkább elegánsan csendben marad, vagy odébb sétál.

Ítélkezés

A magas IQ-val vagy érzelmi intelligenciával rendelkező emberek nem ítélnek el másokat félinformációk vagy pletykák alapján. Ők egy beszélgetés során a mélyebb megértést keresik és ítéletet csak akkor mondanak, ha már egészen biztosak a dolgukban. 

Személyes sikerek

Az igazán okos emberek ritkán dicsekszenek. Tudják, hogy a kérkedés elidegenítheti a többieket, hiszen nem mindenki van azonos élethelyzetben, ezért inkább a szerénységet választják, hogy a beszélgetésben mindenki jól érezze magát. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.