Nyeremény, amit csak a halálod után élvezhetsz: Párizs városvezetése morbid lottót indított

lottó Párizs temető
Neked megérne pár milliót, hogy a szomszédodnak tudhasd Jim Morrisont vagy épp Edith Piafot? Párizs most olyan tervvel, vagyis nyereményjátékkal állt elő, ami sokaknál lecsaphatjta a főkapcsolót.

A francia főváros mindig tudta, hogyan kell sikkesnek és meglepőnek lenni. Párizs városvezetése ismét meghúzta a váratlant, hiszen egy olyan kezdeményezést indított, amely egyszerre elgondolkodtató, provokatív és bizarr. A párizsiak ugyanis egy olyan morbid lottósorsoláson vehetnek részt, ami szó szerint az életükbe fog kerülni.

Párizsi emberek mit gondolnak a temetői sírhely lottóról.
Nagy eséllyel ezen a sírhely lottón csak a tehetősebb párizsi lakosok fognak játszani.
Forrás: Shutterstock

Nyugodj békében Párizsban

Te játszanál a sírhelyedért? Az ötlet kissé beteges, de nézzünk mögé. A lottó célja – amelyen csak és kizárólag a város lakói vehetnek részt –, hogy felhívja a figyelmet a város legendás temetőinek romló állapotára. A sorsolás során harminc sírhely talál gazdára Párizs három híres temetőjében, köztük az ikonikus Père-Lachaise sírkertben. A szerencsés nyertesek így olyan legendák szomszédságában kerülhetnek végső nyugalomra, akiket a kultúra kiemelkedő alakjaiként ma is milliók bálványoznak. A projekt tehát egyszerre abszurd és zseniális. Nézzünk meg pár olyan legendás művészt, akiknek a Père-Lachaise temetői szomszédságát élvezhetik majd a morbid lottó nyertesei, méghozzá az örökkévalóságig.

A Père-Lachaise temető Párizs egyik leghíresebb sírkertje
A Père-Lachaise temető Párizs egyik leghíresebb sírkertje, ahová most bárki megválthatja a nyughelyét.
Forrás: Getty/NurPhoto

Edith Piaf

Franciaország első számú sanzonénekesnője, a „kis verébként” becézett Edith Piaf érzelmes előadásmódjával és különleges hangjával vált világhírűvé. Nevéhez olyan dalok fűződnek, mint a La Vie en rose és a Non, je ne regrette rien. Életét tragédiák, veszteségek és betegségek árnyékolták be, míg végül 1963. október 10-én májrákban elhunyt. A mindössze 47 éves énekesnő nyughelyét még ma is rendszeresen látogatják a rajongói.

Jim Morrison

A The Doors megbotránkoztató frontembere, Jim Morrison a hatvanas évek rockkultúrájának egyik megkerülhetetlen alakja volt. A szinte már költői dalszövegei és a zenekar pszichedelikus ritmusai mellett, lázadó személyisége is hozzájárult a legendává válásához. Hiszen ki ne ismerné a Light My Fire vagy a Riders on the Storm slágereket. Az amerikai énekes 1971. július 3-án hunyt el Párizsban. Bár hivatalosan szívleállást állapítottak meg, halálának körülményei a napi nem tisztázatlanok. Egyesek pedig egyenesen úgy vélik, még ma is él, halálát pedig csak eljátszotta.  A 27-esek klubjának egyik legismertebb alakjaként, Jim Morrison sírja egyfajta zarándokhellyé vált.

Oscar Wilde

Az ír költő és író a 19. század egyik legsziporkázóbb humorú és legmegosztóbb témafeldolgozó alkotójaként vonult be a történelembe. Oscar Wilde legismertebb művei közé tartozik a Dorian Gray arcképe és Az ideális férj. Viszonylag rövid életét számtalan botrány és peres ügy kísérte, míg 1900. november 30-án agyhártyagyulladásban elhunyt Párizsban. A mindössze 46 évesen elköszönt esztéta sírhelye a mai napig a szabad művészet jelképe.

A halál utáni kiváltság ára

A morbid lottó csavarja, hogy a nyertesei nem ingyen kapják meg ezeket az elképesztően impozáns sírokat, bizony súlyos összeget kell fizetniük értük − írja a CNN. A sírhelyeket átszámítva másfél millió forintért vehetik meg, továbbá saját költségen kell felújítaniuk. A pénzköltés itt azonban még nem áll meg, hiszen igen borsos összegért kell bérelniük, de csekély 7 millió forintért örök nyugalmat is válthatnak. Ráadásul a lottószelvény sincs ingyen, közel 50 ezer forintba kerül. A sorsolásra egyébként idén december 31-ig tudnak jelentkezni a párizsiak.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.