Mit jelent a halállal álmodni? A félelmetes látomások fontos üzeneteket hordoznak

spiritualitás halál álomfejtés
Kevés rémisztőbb dolog létezik annál, mint amikor egy másik személy vagy még rosszabb, a saját halálunkat látjuk álmunkban. Utánajártunk, mit is jelent valójában halállal álmodni.

Annak ellenére, hogy már az ókori Görögök is vizsgálták az álmok valódi funkcióját, okát még mindig számos rejtély övezi. A téma leginkább kutatott területe az, amikor álmainkban a halállal találkozunk, melyekre legnagyobb szerencsénkre már vannak válaszaink? Tulajdonképpen mit is jelent halállal álmodni? Cikkünkben ennek jártunk a végére.

Nem feltétlen jelent rosszat halállal álmodni
Rémisztő, pedig jót is jelenthet halállal álmodni.
Forrás:  Getty Images

Halállal álmodni a tudomány szerint

  • Az álmok a minket ért élmények, életesemények, pszichés változások tudatalatti kivetülései.
  • Több módon is találkozhatunk halállal álmainkban: idegenek, szeretteink vagy a saját elmúlásunk.
  • Halállal álmodni legtöbbször a változásokat, egy korszak lezárását jelenti.
  • Az álomfejtés szerint kifejezetten pozitív ez a fajta rémálom.

Az álmok definíciója és a halál kapcsolata

A REM fázisban átélt képek, hangok, érzelmek, szagok, ízek összességét nevezik álmoknak, melyekről számos elmélet látott napvilágot. Carl Jung archetipikus szimbólumoknak, Fraud tudatalatti érzéseink kivetüléseinek, Hippokratész pedig betegség jelének tartotta az álmokat. Valószínűleg mindegyik igaz lehet, ám ennek tudatában nem meglepő, hogy sokak legrosszabb rémálma, amikor halállal álmodik. A jelenség megértését nem segíti hogy bizonyos állatok is álmodnak. 

Azonban az álmokban tapasztalt élményeket nem konkrét jóslásnak, inkább afféle mentális kivetülésnek, látomásnak kell értelmezni egy meghatározott szimbólumrendszerben.

Ez lehet az oka annak, hogy többféle módon lehet halállal álmodni, egyesek például teljesen idegen személyek haláltusáját nézik végig, ám ennél is ijesztőbb, amikor egy szeretett ember, partnerünk, szüleink elmúlásának leszünk tanúi. Nem mindegy, hogy békés vagy erőszakos halált láttunk, a pontosabb magyarázathoz aktuális élethelyzetünk, mentális állapotunk, de még hobbink is hozzátehet, mivel egy rendkívül komplex jelenségről van szó.

Mit jelent a halállal álmodni az álomfejtés szerint?

A pszichológusok véleménye alapján akkor, amikor a halál megjelenik álmainkban egy már bekövetkezett változást, szükséges változtatást jeleznek a látomások. Beszédes, hogy sokak álmában akkor jelenik meg a halál, amikor életük nagy változáson megy keresztül. Valaminek vége volt valós életünkben, mely ilyen bizarr módon jelent meg álmainkban, mint a gyászfolyamat kivetülése.

Ez azonban egy olyan pszichés folyamatot is jelezhet, aminek még tudatában sem vagyunk.

Ilyen élethelyzetek lehetnek például új munkahely, szakítás, feldolgozott probléma, vagy olyan pontja egy kapcsolatnak, amikor muszáj változtatni. Ugyanakkor a halandóságtól, valamint a változásoktól való félelem is kivetülhet rémálmainkban, ami gyakran erőszakos haláleset képében jelenik meg.

Ez alapján nem meglepő tehát, hogy halállal álmodni alapvetően pozitív dolog az álomfejtés szerint, mivel a változásokat vetíti előre, az esetek túlnyomó részében nincs is közvetlen köze az elmúláshoz. Azonban amikor jelentős trauma, vagy egy szeretett személy távozik a valóságban, nem megy ritkaságszámba, hogy az elkerülhetetlen vég feldolgozásaként halált tapasztalunk álmainkban.

Látogatás a túlvilágon – Saját halállal álmodni

Minden bizonnyal akkor a legrémisztőbb halállal álmodni, ha éppen mi vagyunk a másvilágra jegyet váltó fél. Saját halállal álmodni azért is lehet félelmetes, mert ott és akkor, a REM fázisban úgy érezzük, hogy nincs tovább, minden végleges, szeretteink magukra maradtak, terveink, céljaink megvalósulatlanul maradtak parlagon.

Noha kétségkívül ijesztő élmény, saját halállal álmodni valójában egy elengedett hiedelmet, feldolgozott trauma utáni továbblépést, életünk egy lezárult fejezetét jelzi.

Amikor saját temetésünket vizionáljuk, a koporsóban nem mi, hanem múltbéli énünk egy része fekszik, amit meg kell gyászolni. Tudatalattink az is jelezheti számunkra, hogy merüljünk el az önismeretben, vegyük kézbe életünket, gondolkodjunk el kapcsolatainkon.

Nem szabad félvállról venni az álmainkban megjelenő halált, egy ilyen rémálom után pedig érdemes pár percig jógalégzéssel nyugtatni magunkat. Ha pedig fontos személy halálának voltunk tanúi, hívjuk fel és biztosítsuk szeretetünk és törődésünk felől.

Halállal álmodni a tudomány szerint

Ha egy visszatérő álom halállal kapcsolatos, akkor az esetek többségében pozitív változásokat, életünk egy új korszakát jelzi, tehát nem kell kétségbe esni. Azonban ahhoz, hogy a konkrét álomban mit szimbolizál a halál, meg kell vizsgálni élethelyzetünket, kinek a távozását láttuk, milyen kapcsolatban voltunk vele, mentális állapotunkat. Ennek hiányában ugyanis hamis válaszokat kapunk, amik rossz megoldáshoz vezetnek.

Ha érdekel az álomfejtés, ezek a cikkek is érdekelhetnek a témakörben:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.