5 szokás, ami jelzi, hogy tudat alatt még mindig nem dolgoztad fel a gyermekkori nélkülözést

hiány gyermekkori szegénység trauma
Hiába a drága ruha, a stabil egzisztencia vagy a hatalmas ház. Ez az 5 szokás azonnal megmutatja, ha valakit még mindig fogva tart a gyermekkori szegénység – akkor is ha már rég nem kellene. Az anyagi hiányokat ugyan lehet pótolni, a traumák megmaradnak és minden mozdulatunk mesél róluk.

Senki sem választja meg, hogy hová születik, ráadásul a gyerekkor bárhogyan is telt, komoly nyomot hagy mindenkiben. Sokszor felnőttkorra ez már nem látszik az emberen, 5 szokás azonban elárulja számunka, ha a gyermekkori szegénység még mindig ott lapul a háttérben és nem sikerült feldolgoznunk. Mutatjuk mi az, amit, ha te is csinálsz még, ideje komolyabban foglalkoznod a múltaddal és a benned élő hiányokkal.

pénzt számoló, szegénységben felnőtt vörös hajú nő az asztalnál
Ha még a jelenben is csinálod ezt az 5 dolgot, akkor benned él még a szorongás a szegénységgel kapcsolatban. Forrás: Shutterstock

5 szokás, ami jelzi, ha nem dolgoztad még fel a szegénység emlékét

Ha gyermekként azt tapasztaltuk, hogy állandó a pénzhiány és nagy a bizonytalanság, akkor felnőttként is ezen berögződések alapján viselkedhetünk, anélkül, hogy észre vennénk vagy szükségünk lenne rá. Hiszen attól, hogy a jelenben már megteremtettük az anyagi biztonságot, nem múlnak el a múlt traumái, csak átalakulnak.

Olyan stratégiákká, amik kívülről nézve tudatosságnak, óvatosságnak vagy önállóságnak tűnnek, pedig valójában túlélési ösztön és felkészülés a vészhelyzetre. Mutatjuk, melyik az az 5 szokás, amit ha te is csinálsz az azt jelenti, hogy még dolgoznod kell a gyerekkori traumáidon.

1. Felhalmozod az élelmiszert

Ha gyermekként nem volt megszokott, hogy korlátlanul hozzáférsz tápláló és biztonságos ételekhez, akkor kialakul egyfajta élelmiszer-bizonytalanság. Ez azt jelenti, hogy állandóan aggódsz az étel miatt a jelenben is, akkor is, ha tele a hűtőd. 

Emiatt könnyen lehet, hogy felhalmozod az élelmiszert, nem várod meg, míg elfogy valami, nehogy étel nélkül maradj. Sőt, az is lehet, hogy nem dobod ki a már lejárt élelmiszert sem, mert attól tartasz, hogy később bánni fogod.

Ezeken a sémákon úgy tudsz változtatni, ha felismered a mintákat és elindulsz az önismeret útján, hogy meggyógyítsd a benned élő gyermeket.

2. Túlköltekezel

Már rád rohad a sok gyümölcs és tele van a nassolni valós szekrény is, de te még mindig magasan megrakott bevásárlókocsival jössz ki az üzletből? Akkor valószínűleg te a gyermekkori nélkülözésre túlköltekezéssel reagálsz, azaz próbálsz mindent megadni magadnak, ami gyerekként nem volt. Legyen szó ételről, ruháról, cipőről vagy akár elektronikus kütyükről, nem sajnálod a pénzt magadra. Csakhogy ezzel is csak a hiányokat próbálod befedni és megsúgunk egy titkot: sosem lesz elég. Mert a gyerekkori nélkülözésre nem gyógyír a mostani jólét. 

fiatal nő rengeteg bevásárlótáskával
Gyakran impulzus vásárlással és túlköltekezéssel reagál a gyerekkori hiányokra az ember. Forrás: Shutterstock

3. Munkamániás vagy

Ha túlhajszolod magad és minden áron bizonyítani akarod a munkahelyeden, hogy 110%-on teljesítesz és bármennyi terhet elbírsz, annak lehet az az oka, hogy attól tartasz, ha nem így teszel, elveszíted a bevételedet és újra szegénységben kell majd élned. Ezért túlórázol, plusz műszakokat vállalsz és nem tudsz nemet mondani, hiszen a megfelelési kényszered erősebb mindennél, hogy bizonyítsd: ugyanannyit érsz, mint a többiek, függetlenül a származástól, a nehezebb körülményektől.

4. Felkészülés a legrosszabbra

Mindig a legrosszabb forgatókönyvre készülsz és állandó vészhelyzetmódban vagy, hiszen azt szoktad meg, hogy bármikor beüthet a krach. Valószínűleg a szüleid is így reagáltak gyerekként és rettegtek, hogy elfogyhat az étel, lekapcsolhatják az áramot, pénz nélkül maradnak hóvégére, így te is állandóan B-terveket gyártasz, menekülőutat tervezel, hogy ha bármi baj történik, te arra is fel legyél készülve.

5. Soha nem költesz "extrára" 

Nem iszol drága kávézóban, nem eszel egy étteremben desszertet vagy nem veszel meg egy drágább dolgot magadnak. Mindezt azért, mert felesleges extrának érzel, amit "úgysem érdemelsz meg". Valójában azonban arról van szó, hogy megszoktad gyerekként, hogy csak a legszükségesebb dolgokra telik, felesleges extrákra nem. Ritka, hogy magadra költesz, csak azért, mert valami megtetszik  vagy boldoggá tenne. 

Természetesen ezen az 5 szokáson kívül még számos másik van, ami a gyermekkori nélkülözésből fakad. Ezek csupán a legjellemzőbbek. Ha valamelyiket felismertük magunkban és valóban szegénységben nőttünk fel, akkor érdemes szakember segítségét kérni, hogy fel tudjuk dolgozni a múlt traumáit, el tudjuk engedni a pénz miatti szorongást és egy szabadabb jövőt építhessünk magunk számára.

Ezeket olvastad már?

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.