A mi történetünk: Oláh Gergő zenekarával épít hidat roma és nem roma közösségek között


Az előző részekben Oláh Gergő betekintést engedett a mindennapjaiba, ahol a család, az értékek és a közösség iránti felelősség egyaránt meghatározó. A mi történetünk 10. epizódjában az ötgyermekes családapa fiával és lányával Budapestre indult zenekari próbára. Útközben beszélgettek, amiből kiderült, hogy a gyerekek gyakorlatilag nem is emlékeznek budapesti életükre – ők Salgótarjánban cseperedtek, azt tekintik otthonuknak.

„A gyerekek mégis Budapesten képzelik el a jövőjüket, merthogy ott több a lehetőség, ami részben igaz, de én arra szeretném motiválni őket, hogy olyan egzisztenciát építsenek ki, amelyet akár Salgótarjánból is képesek fenntartani és irányítani” – mondta Gergő, aki már rég nem az anyagi javakban és a hírnévben keresi a boldogságot. Az évek során megtanulta, hogy az igazi boldogság az emberi kapcsolatokban rejlik. Számára a boldogság elsősorban a feleségében, a gyermekeiben, a szüleiben és az őszinte barátságokban testesül meg.

A fesztiválszezon közeledtével a 10 éve működő Roma Soul együttes – amelynek Oláh Gergő oszlopos tagja és alapítója – a repertoár felfrissítésén dolgozik. A zenekar célja a kezdetek óta nem változott, nevezetesen, hogy valami újat hozzanak létre:
az ősi cigányzenei hagyományokat ötvözik magyar, modern alapokkal, illetve a régi – akár külföldi – slágerek feldolgozásait elegyítik a cigányzene alapjaival.
Az együttes tagjai közt zajló beszélgetésből kiderült, hogy a Roma Soul jóval több mint zene: közösséget teremt és közelebb hozza egymáshoz az embereket. A zenekar és a közönség romákból és nem romákból áll, ami különleges egységet alkot. Koncertjeiken szinte kézzel fogható az az intenzív energia, amely ilyenkor felszabadul és lélekig hatol.
„Nem lehet öncélú, amit csinálok. Jó szó a híd, szeretem, mert a zenénk egyfajta hidat képez különböző nemzetiségek és társadalmi csoportok között, függetlenül attól, ki milyen anyagi helyzetből jön, milyen életkorú vagy származású. Én azt látom, hogy a roma és nem roma közösségek együttélése jelentős fejlődésen ment keresztül” – meséli Gergő.
Gergő reméli, hogy gyermekei is az éneklés felé fordulnak majd. „Denisz már elkezdett dobolni, aminek én személy szerint nagyon örülök, és büszke lennék rá, ha majd a zene útján szeretne elindulni. Szerintem kivételes tehetség rejlik benne" − árulta el, és hozzátette, hogy az ő generációja számára jóval nehezebb volt az elindulás, mint a mai fiataloknak.

„Ma sokkal több lehetőség áll előttük, és meg is tudják valósítani, hiszen megvannak hozzá a megfelelő feltételek Magyarországon. Egy olyan országban élünk, ahol szabadság van, romák és nem romák egyaránt kiteljesedhetnek.”



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.