A mi történetünk 9. részében betekintést nyerhettünk az ország egyik legkülönlegesebb települése, Sajóbábony mindennapjaiban. Ez az egyetlen magyar zsákfalu, amely városi ranggal rendelkezik. Sajóbábonyt egyetlen öt számjegyű mellékúton, a 25 138-ason érhetjük el, azonban a Miskolchoz való közelsége és a festői szépségű vidéke rengeteg ember számára tette népszerűvé. Arról nem is beszélve, hogy a polgármester, Szilva István egy fiatalokat megcélzó lakásprogrammal tette még vonzóbbá a települést.

Fotó: TV2
A mi történetünk legújabb adásában betekintést nyerhettünk abba, milyen ereje van az összefogásnak
Sajóbábony polgármestere szerint az elmúlt 10 évben rengeteg változáson ment keresztül a település, amely bebizonyítja mindenki számára, hogy milyen szép lehet a vidéki élet. Szilva Istvánnak hatalmas szerepe volt abban, hogy a városuk évről évre fejlődött, ugyanis ő nem egy irodából irányította a települést, hanem ha kellett fát ültetett, javításokban vett részt, vagy ételt osztott a rászorulóknak. A legfontosabb pedig: bérlakás programot indított, amivel a fiatalok betelepülését és családalapítását támogatta.
„Azt szeretném, hogy a kisfiamnak, illetve a jövő nemzedékének egy olyan települést tudjuk majd átadni, ahol jó élni. Sajóbábony számomra nem csak egy települést, hanem egy közös jövő települése. Mindig is olyan polgármestert szerettem volna megtestesíteni, aki nem egy klasszikus, sztereotípiákkal felvértezett településvezető. Ezt pedig úgy tudom a legjobban megmutatni, ha nem csak vizionálunk a változásokról, hanem teszünk is értük" - árulta el a műsorban István. A polgármester nevéhez fűződik az „Esély otthon" elnevezésű társasházprogram, amely számtalan fiatalnak biztosít lehetőséget a kezdéshez és a vidékre költözéshez.
„Az esély otthon elnevezésű társasházunkat egy pályázatból és önkormányzati forrásból újítottuk fel teljesen, és az volt az elképzelés, hogy létrehozunk olyan lakásokat, ahol a fiatalok egyfajta fészek programként el tudják kezdeni az életüket. Nekem polgármesterként azt jó látni, hogy ezeknek a fiataloknak nagyban hozzájárulunk az életük alakulásához, formáláshoz. Ez nem egy klasszikus fejlesztés, mint egy utca vagy járda felújítás, ez sokkal többről szól, hiszen itt megalapozhatják a jövőjüket, és egyfajta mankót adunk nekik ahhoz, hogy el tudjanak indulni az életben" - tette hozzá a településvezető.
A programmal kapcsolatos további információkat a Bors cikkére kattintva tudjátok elolvasni. Ha pedig kíváncsiak vagytok a sorozat kedvcsinálójára, azt itt tudjátok megtekinteni:
A mi történetünkről szóló korábbi cikkeinket peddig itt találjátok:


