Bár azt hinnénk, hogy idén „igazi” telünk volt, valójában a sok hó következtében nem fagyott át rendesen a talaj. Emiatt tudtak áttelelni ezek a különösen veszélyes élősködők, a vadászkullancsok.

Forrás: Shutterstock
A vadászkullancsok támadása
- Átteleltek és elszaporodtak a kullancsok, melyek között Hyalomma-kullancs is található.
- A vadászkullancs krími-kongói vérzéses lázt terjeszt, mely halálos is lehet.
- Fokozottan kell figyelni magunkra egy kirándulás során, ha pedig észlelünk magunkban egy kullancsot, akkor a megfelelő eszközzel kell azt eltávolítani.
Eddig is veszélyesek voltak, most még jobban kell figyelni
A tavasz elejétől ősz közepéig tartó kullancsszezon mindig megnehezíti a kirándulni vágyó emberek életét. Hiába élvezzük az erdei túraútvonalakat és a csodálatos piknikeket, ha nem vagyunk elég óvatosak, egy rossz mozdulat is végzetessé válhat.
A fűszálak végén megbújó kullancsok mindig igen veszélyesnek számítottak, hiszen Lyme-kórt terjesztenek. A Magyar Kullancsszövetség elnöke, Kapiller Zoltán szerint a talajmenti fagyok elmaradása miatt és a korai tavasz miatt nemcsak átteleltek, hanem el is szaporodtak a kullancsok. Az élősködők között megjelentek a Hyalomma-kullancsok is, melyek még veszélyesebbek átlagos társaiknál, ugyanis a krími-kongói vérzéses lázat is terjesztik.
Krími-kongói vérzéses láz
A krími-kongói vérzéses láz egy igen súlyos betegség, mely sokszor halálos kimenetelű is lehet. A betegség gyógymódja egyelőre nem ismert. A legfontosabb tünetek közé tartozik a magas láz, a fejfájás, az izom- és ízületi fájdalom, a hát- és hasfájás, a gyengeség és súlyos esetekben a sárgaság is.
Mit tegyünk a vadászkullancsok ellen?
Ha kimész a természetbe, folyton ellenőrizd a tested, különös figyelmet fordítva a hajlatokra. A kullancsvizit mellett érdemes használni kullancsriasztót is, ha pedig találtál magadon egy kullancsot, akkor csak a patikából beszerezhető kullancseltávolító kanállal szedd ki magadból a vérszívót, hogy elkerüld a fertőzést.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


