Ők lehetnek a Nemzet Színészei

2014.09.16. 16:40

Sztankay István és Avar István halálával elvesztettünk két legendát a Nemzet Színészeinek sorából is. A címet legfeljebb 12-en viselhetik, és életük végéig havi nettó 630 ezer forintos juttatást kapnak. Esélyes lehet rá Jordán Tamás, Blaskó Péter és Sinkó László is.

Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, pénteken érkezett Sztankay István halálhíre. A Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze 78 éves korában távozott az élők sorából. Majd szombaton újabb gyászhírt kaptunk: elhunyt egy másik legendás színész, Avar István, aki szintén a Nemzet Színésze volt. Korábban pedig elvesztettük Szabó Gyulát is.  

Szabó GyulaForrás: MTI/Czimbal Gyula

Szabó Gyula után Gera Zoltánt választották új tagnak, és hamarosan arról dönthetnek a korábban megválasztott színművészek, kik részesüljenek még a megtiszteltetésben. A leendő tagnak minimum 62 évesnek kell lennie. Emellett a színészi pályán el kellett töltenie már 40 évet vagy 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán. Szokás az is, hogy férfi helyére férfit választanak.

A Blikk utánajárt, kik lehetnek a legesélyesebbek a megtisztelő címre. Szóba kerülhet a 66 éves Blaskó Péter, aki 2008-ban nem fogadta el a Kossuth-díjat. Sinkó László ugyancsak Kossuth-díjas, a Nemzeti Színházban játszik. Mécs Károly már másodéves főiskolás korában színpadra lépett a Nemzetiben, Bitskey Tibor pedig igazi küzdő, újra megtanult járni, miután hosszú ideig ágyhoz volt kötve egy combcsonttörés után. De Balázs Péter is esélyes lehet, ahogy Jordán Tamás is, aki korábban a Nemzeti Színház igazgatója is volt.

Jordán TamásForrás: MTI/Rosta Tibor

„Óriási megtiszteltetés lenne, ha én lehetnék a Nemzet Színésze, és hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult már meg a fejemben, hogy akár én is a jelöltek között szerepelhetek" – árulta el a lapnak Jordán Tamás.

 

Balázs PéterBlaskó PéterSztankay IstvánSinkó LászlóAvar IstvánJordán TamásesélyesNemzet Színészehalál