Malala Juszafzai Sheryl Sandberg Katalin hercegné Angelina Jolie Madonna Aranyanyu 2014
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Létezik egy világ, ahol az emberek leelőzik a rákot az élet futóversenyén és ez a világ – ugyan olykor láthatatlanul – de itt van körülöttünk. Erről számos erős, kitartó nő tesz tanúbizonyságot nap mint nap, így teszik láthatóvá a láthatatlant. Miattuk hisszük el, hogy meg lehet tenni, lépni és élni olyan dolgokat, melyek korábban elérhetetlennek tűntek. A teljesség igénye nélkül gyűjtöttük össze azokat az ikonokat, akik mind hozzásegítettek minket ahhoz, amik mára lettünk. 

1. Angelina Jolie

Angie nem azért került a sor elejére, mert augusztusban titokban hozzáment Brad Pitthez. Nem is azért, mert oly sokat tett a szexuális erőszak áldozatainak megsegítéséért, hogy a minap magától II. Erzsébet királynőtől vett át kitüntetést. Azért van itt, mert egy angol felmérés szerint ma két és félszer több nő veti alá magát genetikai vizsgálatoknak, hogy megtudja, mekkora nála a mellrák kialakulásának esélye, mint korábban. Kétségkívül hatalmas port kavart, amikor a világ egyik ügyeletes szexikonjaként 2013 májusában bejelentette, a rák kockázatának csökkentése érdekében kettős melleltávolításon esett át, de bátorságával és tettével mára sokak életét mentette meg.

Forrás: AFP

2. Kate Middleton

Vilmos neje hercegné, grófné, báróné, feleség, aranyanyu, kismama, nővér, kislány, unoka, stílusikon és divatdiktátor, aki egyszerre természetes, hiteles, kedves, bájosan gyönyörű, überkarcsú, kifinomult és ultrasikkes. Egy hétköznapi lány, akiért tényleg eljött, majd akihez újra visszatért a szőke herceg. Egy határozott teremtés, aki szembemegy a történelemmel, a tradíciókkal, és ha nem akarja, nem vágatja le a haját, csak mert az nagyi szerint javallott. Némi túlzással, de képes a szerelmével és a kisfiával egy kvázi normális életet élni, és aki ha beteg, vagy fáj valamije, az anyukája mellé akar kucorodni, akárcsak mi magunk.

Forrás: AFP/Stuart C. Wilson

3. Malala Yousafzai

A 17 éves pakisztáni aktivista lány a napokban az indiai Kailás Szatjártival megosztva kapta meg a béke Nobel-díjat. Malala azért dolgozik, hogy a nők is részesei lehessenek az oktatásnak Pakisztánban. 11 évesen a BBC bloggereként a saját életét dokumentálta Egy iskolás lány a tálib uralom ideje alatt címmel. 2012-ben meglőtték, a nyakán és a fején érték a golyók, de csodával határos módon túlélte a támadást. Ahelyett pedig, hogy megrettent volna, még inkább kampányolni kezdett, hogy nemzetközi szinten is felhívja a figyelmet Pakisztán és a nők helyzetére.

Forrás: AFP/-

4. Sheryl Sandberg

A 45 éves Sandberg a Google legmagasabb beosztású női vezetője volt, ma pedig a Facebook ügyvezető igazgatója, úgy is mondhatnánk, hogy a második ember Mark Zuckerberg után. Sheryl az elmúlt évtizedek alatt keményen dolgozott, hogy a világ legbefolyásosabb vállalatai közé emelje a céget, és egyben a nők munkaerőpiaci helyzetén is javítson. A munkája mellett előadásaival és könyveivel segít, hogy: "tudatosabban éljünk és dolgozzunk, meglássuk a lehetőségeket, valós értékükön kezeljük képességeinket és sikereinket, és emelt fővel tudjuk fogadni a jól megérdemelt elismerést" - állította Fekete Erika, a Citibank képzési és fejlesztési igazgatója, amikor ajánlót írt Sandberg Dobd be magad! Nők több szerepben című, 2013-ban hazánkban megjelent könyvéhez. A kötet kötelező olvasmány mindenkinek, aki valaha vezetőként kíván érvényesülni ebben a férfiak irányította világban.

Forrás: AFP

5. Madonna

A popkirálynő 1979 óta van a pályán, és bizton állíthatjuk, hogy nincs olyan ember, aki nem ismerné legalább egy dalát. Karrierje 35 éve töretlen, tizenkét stúdió- és hét válogatásalbum, valamint több mint 350 millió eladott lemez áll mögötte, de ő csak előre néz. Énekesnő, dalszerző, táncos, producer, filmproducer, rendező, divattervező, író, színésznő egy személyben, mellette édesanya, ha pedig arról van szó, tüzes szerető. Lánya, Lourdes már 18, Rocco 14, David pedig kilencéves. A barátja, akivel tavaly óta alkot egy párt, 26 esztendős. Sikerének egyik titka, hogy mindig képes a megújulásra, és az, hogy 56 évesen sem akar lazítani.

Forrás: AFP

Hozzájuk hasonló nőket egyébként az Aranyanyu Facebook-oldalán is találsz, érdemes tehát követni őket, tanulni tőlük, és hagyni, hogy segítsenek.

20 dolog a 20 éves Ponyvaregényről - amiről még te sem tudtál!http://www.life.hu/kult/20141013-20-eve-mutattak-be-tarantino-filmjet-a-ponyvaregenyt-20-erdekesseg-a-film-korul.html1994. október 14-én mutatták be Quentin Tarantino korszakos filmjét, amely pillanatok alatt kultuszmozivá lett, és azóta is sokat idézett klasszikus maradt. A 20 éves Ponyvaregény előtt most 20 olyan érdekességgel tisztelgünk, amiket talán még a rajongók sem tudtak róla.KultAFPNe! Nincs több Hugh Grant és Bridget Joneshttp://www.life.hu/kult/20141013-hugh-grant-kiszall-a-bridget-jones-keszulo-harmadik-reszebol.htmlHugh Grant a Bridget Jones 3-ban már nem játssza el Daniel szerepét. Nem tetszett neki a forgatókönyv, kiszállt...KultOrigoGera Marina: "Mi, fiatal színészek, vágyunk arra, hogy filmezhessünk"http://www.life.hu/kult/20141010-kulturcsemege-gera-marina-szinesznovel-a-szabadeses-sztarjaval.htmlPálfi György filmjének, a Szabadesésnek egyik legerősebb szimbolikus képe egy nő kívülállását azzal ábrázolja, hogy felöltözött társaságban egyedül ő van meztelenül. A színésznő, aki eljátssza ezt a nőt, Gera Marina - vele készült ma a Kultúrcsemege.Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.