Kiszáradt a Duna: Elképesztő videó!

Forrás: Youtube -
Duna művészet film videó fikció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Képzeljük el, hogy egyik reggel arra ébredünk, hogy eltűnt a Duna. A helyén csak egy száraz meder található, tele a múltat idéző tárgyakkal, emlékekkel. Meddig maradna élhető a város? Az erről szóló, diplomafilmnek készült teaser mától megtekinthető.

A történet szerint a város egyik reggel arra ébred, hogy eltűnt a Duna, a medre teljesen száraz. Az emberek először pánikba esnek és sosem látott felfordulást okoznak a túlélés érdekében. Naiv módon mindenki alkalmazkodni próbál az új helyzethez, de idővel belátják, hogy képtelenek a Duna nélkül élni. Mindenki menekül, Budapest szép lassan hatalmas szellemvárossá alakul át.

Csupán hat, egymás számára teljesen ismeretlen ember marad a városban, akik különböző okok miatt nem tudnak elindulni. A hat idegen kénytelen megismerni a másik múltját, melynek során kiderül, hogy egyikük gyermekkorában már találkozott a Duna eltűnéséről szóló próféciával. Topolánszky ötlete bő három évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor is egy rémálom során a Margit hídon áthaladva üres medret, benne mély szakadékot látott.

Forrás: Youtube

Ez az álombeli kép indította útjára a gondolatokat arról, mit is jelent számunkra a Duna a szükségletek különböző szintjein. Topolánszky Tamás Yvan a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem média design szakán végzett 2015-ben. Első kisjátékfilmjét 2014-ben, az NMHH Médiamecenatúra támogatásával forgatta 'Levél Istenhez' címmel. A diplomafilmnek készült teaser március végén debütál, a teljes film tervezett bemutatója 2017 novemberére várható.

A filmterv minden idők legsikeresebb hollywood-i magyar filmrendezőjének, Kertész Mihálynak életére és a Casablanca című legendás filmklasszikus forgatási kavalkádjára összpontosít.

Munkáit két társával alapított, Halluci-Nation névre keresztelt produkciós cégében fejleszti.

Fehér Balázs végleg otthagyta a Carbonfools csapatát http://www.life.hu/kult/20160330-feher-balazs-nem-lep-fel-tobbet-a-carbonfools-egyuttessel-kozossegi-oldalan-irta.htmlAz énekes a közösségi oldalán jelentette be, hogy a hosszú szabadsága után nem kíván visszatérni a magyar zenekarba. A rajongók szomorúan fogadták a hírt. Kult--Hoppá! J.K. Rowlingot írótanfolyamra küldtékhttp://www.life.hu/kult/20160327-j-k-rowlingot-a-harry-potter-szerzojet-elkuldtek-irotanfolyamra.htmlJ. K. Rowling, a Harry Potter szerzője nemrég a Twitterén osztott meg pár visszautasító levelet, amit a kiadók küldtek neki, pontosabban írói alteregójának, Robert Galbraith-nek. KultOrigoKiderült: majdnem ő lett a Szex és New York Mr. Bigjehttp://www.life.hu/kult/20160325-majdnem-alec-baldwin-szinesz-lett-mr-big-a-szex-es-new-yorkban-chris-north-szinesz-helyett.htmlA világhírű sorozat rendezője, Darren Star valaki egészen másnak szánta Carrie Bradshaw szerelme, a szívtipró üzletember szerepét. KultOrigoMészáros Árpád Zsolt taxisofőrnek állhttp://www.life.hu/kult/20160323-meszaros-arpad-zsolt-taxisnak-all-egy-szerep-kedveert-valt-munkakort-a-szinesz.htmlA népszerű operettszínész rajongói megnyugodhatnak, hiszen a sztár nem hagyja el a színpad mesés világát, csupán egy különleges felkérésnek tesz eleget. Kult--Visszautasíthatatlan ajánlat: 18 érdekesség A keresztapárólhttp://www.life.hu/kult/20160321-visszautasithatatlan-ajanlat-18-specialis-erdekesseg-a-keresztaparol.htmlVajon igazi volt a lófej az ágyban? És tényleg vattát tömött a szájába Marlon Brando a forgatáson? Miért nem ment el Al Pacino az Oscar-gálára, ahol A keresztapáért jelölték? Minden idők egyik legnagyobb filmjét március 10-étől újra játsszák a hazai mozik, mi pedig egy nagy adag különleges információval tisztelgünk a jeles alkalom előtt. Kult--Harrison Ford megcsinálja az Indiana Jones 5-öthttp://www.life.hu/kult/20160316-jon-az-indiana-jones-legujabb-resze-harrison-ford-lesz-a-foszereplo.htmlHosszú évek után újabb résszel jelentkezik a legendás régészprofesszor. A hírek szerint a forgatások hamarosan el is kezdődnek, persze a rég megszokott szereplőkkel. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.