Igazából szerelem előzetes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rengetegen imádják az Igazából szerelem című filmet, ami karácsonykor olyan elmaradhatatlan, akár a Reszkessetek betörők. Sok rajongónak okoznak hatalmas örömet azzal, hogy készítenek második részt is a szerelmi történetből, íme, itt az első előzetese. 

Sok film csak szeretne olyan töretlenül sikeres lenni, mint az Igazából szerelem, ami már évek óta tartja magát a legnézettebb karácsonyi filmek között. Rengetegen rajonganak a romantikus komédiáért, és végre valakinek eszébe jutott egy második részt csinálni a filmből. Ráadásul egy jótékonysági akció, a Red Nose Day keretein belül mutatják be az új részt március 24-én.

Az Igazából szerelem második része kapott egy előzetest Forrás: Comic Relief

Üröm az örömben, hogy sajnos ez nem egy egész estés film lesz, csupán egy kisfilm, a rövidebb fajtából. Mindössze 10 perc jut arra, hogy újra felvegyük a fonalat, és megnézzük, hogyan alakult a szereplők sorsa. A jó hír viszont, hogy mindenki benne lesz a filmben, aki számít, még Hugh Grant is. Nézd meg a kisfilm első előzetesét, illetve beharangozóját, melyben Andrew Lincoln hirdeti a Red Nose Day-t és a film második részét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.