Luxus Vivi Köllő Babett Csősz Boglárka Feleségek luxuskivitelben
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A reality műsorokat kedvelők az első rész után bizakodva várták a luxusban élő asszonyok életét bemutató Feleségek Luxuskivitelben újabb és újabb epizódjait. A hatodik részre azonban elfogyni látszik a szufla a műsorból. Ez pedig egyetlen dolognak köszönhető.

Hogy minek? A végtelenül kínosra megírt, az embereket nagyon ostobának néző forgatókönyvnek. Bár már az első részben is megjelentek ezek a jelentek, például a random 10 statisztával leforgatott eljegyzési parti, azért a legutóbbi adásra már tényleg csak erős jó indulattal lehet azt mondani, hogy nyomokban valóságot tartalmazott.

A Feleségek Luxuskivitelbenből a hatodik részre kezd elfogyni a szufla Forrás: Youtube

A banda két színésznőjét (Babett és Bogi) pont ugyanarra a filmre és szerepre hívták be castingra. Az egész vonal az ügynökök telefonhívásától, a kamerapróbáig, pont annyira volt spontán, mint az, ahogyan Rita Jánosa elment virágot venni a szponzorvirágboltba. Az asszony reakciójáról már tényleg ne is beszéljünk, ami annyira volt természetes, mint a budapesti ember döbbenete a délutáni dugón. Persze nyilván fél a szerkesztő, mert hát az ilyen műsorok Amerikában is gondosan összerakott forgatókönnyel készülnek, csak azt felejtik el, hogyha a gondosan jelző kimarad, a néző inkább kínosan érzi magát, mintsem röhög a kamuszagú sztorikon.

Ráadásul a Feleségek Luxuskivitelben viszonylag jó alapanyagból dolgozhat. Csősz Bogi, a maga, felvett(?), török jégkirálynő karakterével, valószínűleg magától is képes lenne megcsinálni a show-t, ha mindössze annyit kapna utasításba a szerkesztőktől, hogy menjen el egy használtruha boltba vásárolni. De nem félteném Vivit sem. Mert a „szolgázással”, az országot magára haragító luxifelinek sincs szüksége szövegkönyvre ahhoz, hogy újra megbotránkoztassa az irodából hazaeső embereket a tévé előtt. Simán kiraknám egy operatőrrel egy templomnál, amit le kell foglalni az esküvőjére. Mindössze annyit kellene neki mondani: Légy önmagad! Tudod, mint törökbe'. Félidőben beküldeném hozzá Babettet, akinek szintén nem gondolom, hogy nem lehetne elengedni a kezét, és azt mondani, légy spontán.

Bogi és Babett Forrás: Viasat3/Labancz Viktória

Mindezzel nem azt akarom üzenni, hogy dobják kukába, a műsor sajátosságát, vagyis a megtervezett jeleneteket, de ha mindezt csak olyan módon tudja bemutatni a műsor, ahogyan a hatodik részben láttuk, akkor félve várom az utolsó két részt. Pedig olyan szépen indult a Feleségek Luxuskivitelben, igazi bűnös élvezetnek, nagy adag polgárpukkasztással. Vissza kellene térni a gyökerekhez, és elengedni ezeket a mesterséges sztorikat.

Magyarországon is visszatér a Kacsamesékhttp://www.life.hu/kult/20171107-visszater-a-magyar-kepernyoknek-a-kacsamesek.html30 évvel a premier után a Disney felújította az egyik legnépszerűbb mesesorozatát a Kacsameséket. A készítők azt mondják, a képregény stílusban visszatérő Kacsamesék a család fontosságát és a játékos kalandokat helyezi fókuszba. Kult--Marie McDonald: a színésznő, akit az otthonából raboltak el, de soha nem tudták bizonyítanihttp://www.life.hu/kult/20171105-marie-mcdonald-az-unnepelt-szineszno-elrablasanak-tortenete.html1957. január 4-én éjjel 11:15-kor a Richard D. Corn teherautósofőr, a Kaliforniában található Coachella-völgyben haladt, amikor megpillantott egy nőt az utakon. Az asszony fürdőköpenyt és papucsot viselt. Szőke haja tele volt homokkal. „A nő hisztérikusan és zavarodottan viselkedett. Könyörgött, hogy álljak meg" – mondta a sofőr. Az asszony nem volt más, mint Marie McDonald ünnepelt színésznő, akinek 24 órával korábban az eltűnésével voltak tele az újságok... KultOrigo262 éve született a franciák leggyűlöltebb asszonya, Marie Antoinettehttp://www.life.hu/kult/20171025-marie-antoinette-elete-es-halala.htmlA franciák egyik leghíresebb és leggyűlöltebb királynéja, Marie Antoinette 1755. november 2-án született Bécsben. XVI. Lajos felesége képtelen volt lemondani a fényűzésről és a pénzszórásról, annak ellenére, hogy a francia nép éhezett. Ez vezetett a királyi pár bukásához és halálukhoz. Maria Antoinette alig volt 39 éves, amikor kivégezték. Íme 8 érdekesség Madame Déficitről. KultAFPCsézyre ráborult az Izaura TV díszlete, Király Viktor tarolt - Sztárban Sztár kritikahttp://www.life.hu/kult/20170911-sztarban-sztar-kritika-2017.htmlAz ország házibulijában még mindig a legszórakoztatóbb és a legkomolyabb (értsd: minimum egy ember megkönnyezi a produkciót a szobában) előadást díjazzák a nézők. Így esett, hogy a szétmaszkírozott Király Viktor és a Madách Színház színésze, Ekanem Bálint tartolt a Sztárban Sztár első idei részében. Kult--Együtt főztem a Séfek Séfe zsűrijével, de nem hiszem, hogy bevesznek a csapatukbahttp://www.life.hu/kult/20170907-igy-foztunk-a-sefek-sefe-zsurijevel.htmlKifejezetten szeretek főzni, mert kikapcsol. Kedvelem a főzőműsorokat is, de van annyi önkritikám, hogy nem jelentkezem ezeknek a válogatóira, mert olyan messze vagyok a Séfek Séfe címétől, mint Makó Jeruzsálemtől. Most mégis lehetőségem volt megtapasztalni, hogy milyen a TV2 műsorának három séfjével főzni. Nem mondom, hogy nem volt stresszes... KultOrigoFelismered a '90-es és a 2000-es évek népszerű együtteseit? - Kvízhttp://www.life.hu/kult/20170723-felismered-a-90-es-es-a-2000-es-evek-nepszeru-egyutteseit.htmlMennyire vagy jó a '90-es és a 2000-es évek zenéiben? Emlékszel még a legnépszerűbb popdalok előadóira? Bár manapság keveset hallunk ezekről a bandákról, néhány éve, még mindenki róluk beszélt. Felismered őket? Töltsd ki a kvízünket! Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.