Te milyen emlékeidet változtatnád meg? A jövőben megteheted!

a nap cikke film Colin Farrell filmművészet mozi szórakozás program
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az emlékek törlése, megváltoztatása és beültetése fontos szerepet kap Az emlékmás című filmben, mi pedig valószínűleg jobban élveznénk a dolgot, ha rajtunk is végrehajtottak volna egy ilyesfajta műveletet, és nem emlékeznénk a Schwarzenegger-féle eredetire. Kritika.  

A Total Recall - Az emlékmás című film 1990-ben az év egyik nagy dobása volt az akkoriban már szupersztár Arnold Schwarzenegger főszereplésével és egy csavaros sztorival, ami Philip K. Dick neves sci-fi-író egy novelláján alapult, noha meglehetősen szabadon értelmezte azt. A film több jelenete (pl. a hárommellű nő) és mondata ("Ezt tekintsd válásnak!") kultikussá lett az idők folyamán, Magyarországon pedig különösen, hiszen a bemutatója egybeesett a hazai házi videózás hőskorszakával. Bő húsz évvel később pedig ez a film sem kerülhette el a vészes ötlethiányban szenvedő Hollywood új trendjét, azaz remake készült belőle. Hogy mi értelme volt újraforgatni ezt a történetet? (Már nyilván a lehetséges nyereségen kívül, amit egyelőre a tengerentúlon nem látszik behozni.) Nos, a film megtekintése során erre nem igazán kapunk választ.

InterCom
InterCom

A történet kicsit megváltozott a régi filmhez képest, legalábbis az alapfelállást tekintve mindenképp. Ott a Föld és a Mars volt a két helyszín, itt egy jövőbeli Egyesült Brit Szövetség és az Ausztrália területén elterülő kizsákmányolt Kolónia. Szóval semmi űrutazás, semmi Mars, ennek pedig kicsit nevetségesek az okai: Hollywoodban úgy tartják, hogy átok ül a vörös bolygón játszódó filmeken, és rendszeresen bukás lesz a végük (ezt mondjuk a statisztikák amúgy alá is támasztják...), Arnold Schwarzenegger helyett pedig itt van Colin Farrell, így a főhős eggyel intellektuálisabb, érzékenyebb figura lett, noha alapvetően továbbra is benntartották a filmet az akciófilm zsánerében.

A történet szerint a távoli jövőben járunk, egy nyíltszívű, egyszerű gyári munkás életébe nyerünk bepillantást, aki azonban nem igazán elégedett a sorsával. Elmegy hát igénybe venni egy új szolgáltatást, amely során valóságosnak tűnő emlékeket képesek ültetni az agyba, így juttatva élményhez a vásárlókat. Az eljárás során azonban kiderül: hősünk agyát már megbuherálták egyszer, innentől kezdve pedig folyamatos menekülésre kényszerül, melynek során ki kell derítenie, hogy ki is ő valójában, mert az biztosnak tűnik: az eddigi élete hazugság volt. Ennek a legbiztosabb jele például az, hogy a korábbi tündérien bájos, szerető felesége ki akarja nyírni őt...

InterCom
InterCom

A sztori fő erőssége az lehetne, hogy sokáig bizonytalanságban tartsa a néző: most a valóságot látja, vagy épp a főhős agyába beültetett új emlékeket? Ezt az új film nem igazán igyekszik erőltetni, egy-két jelenet erejéig tesz csak rá utalást, inkább marad a biztonságos üldözős-lövöldözős-akciózós történetvezetés mellett. Ettől függetlenül az alaphelyzet van annyira jó, az akciójelenetek pedig annyira profik, hogy a film első felén még így se unatkozzunk (pláne ha valaki nem látta/olvasta az eredetit...), a nagyobb bajok utána jönnek.

Az emlékmás második fele unalomba fullad: az egész átmegy egy tucatakciófilmbe, amilyet már ezret láthattunk. Itt buknak ki az egyéb gyengeségek is: például hogy a Kate Beckinsale játszotta karakter (akiben egybeolvasztották az "álfeleséget" és a régi filmből a főhőst üldöző ügynök figuráját) mennyire egysíkú: szegény Kate szinte minden jelenetében csak morcos arccal vonul valami folyosón, miközben lobog a haja. De hát ő a rendező felesége, így mégsem végezhette úgy, mint Sharon Stone a régi Total Recallban...

Tippünk: Nézd meg a film előzetesét!


szólj hozzá: Az emlékmás előzetes



Kiknek ajánljuk?

- akik kíváncsiak, mi újat tudtak kihozni a régi Schwarzenegger-féle filmből
- akik egy szimpla üldözős-akciózós látványfilmre vágynak
- akik hárommellű nőt akarnak látni

Kiknek nem ajánljuk?

- akik az eredeti filmben a Marsot szerették
- akik többre vágynak egy átlagos akciófilmnél
- akik nem szeretnék Kate Beckinsale-t egy nagyon lapos szerepben látni

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.