A Dal harmadik elődöntőjében a piros szín dominált, de felbukkant Leia hercegnő és parázs vita alakult ki a zsűriben. Még Johnny Depp is feltűnt a színpadon.

Kövesd a Life.hu-t a Facebookon  is!


A verseny Polyák Lilla "Valami más" című dalával vette kezdetét. Az énekesnő a produkció közben a technikával küzdött, láthatóan a fülesét próbálta helyrehozni, ettől függetlenül profi volt az előadás. Csiszár Jenő szerint Leia hercegnő kezdte a show-t. Majd a furcsa hangú Burai Krisztián következett, aki saját dalát adta elő. Philip jó szerzőnek tartja az énekest, előadóként azonban hiányérzete maradt.

Forrás: MTVA


Hoffmann Mónika ismerős arc, egy régebbi tehetségkutatóból. A svéd lány jó eséllyel indulhatna a malmöi döntőben, ahol svéd szavazatokra is számíthatna, kár, hogy hamisnak tűnt az ének. Rúzsa Magdi és Csiszár Jenő az értékelésnél egymásnak ugrottak az Eurovíziós dal meghatározásán, közben pedig elfelejtették értékelni a dalt. Végül Gundel Takács Gábornak kellett leállítani a felbőszült zsűritagokat.


Pély Barna a bemutatkozó kisfilmben a múltat idézve dalolgatta a "Hófehér jaguár" sorait, de nosztalgia nélkül is a United "Tegnap még más voltál" című dala figyelemfelkeltő és kilép a megszokott sablonos keretek közül, jó eséllyel indul a Life.hu kedvence kitüntetésért. Csiszár szerint a mainstream rádiók világának nehéz ez a fajta minőségi zene. Philip szerint: "Végre egy dal, ami nem olyan egyszerű, mint a faék".

Forrás: MTVA


Cserpes Laura egy tehetségkutató után ezúttal az Eurovízióban próbálkozott. Philip szerint perfekt a dal és működőképes. Rúzsa Magdi szerint: "Angyalok jelentek meg a színpadon, és végre valaki nem görcsölt rá a versenyre". Rakonczai szerint kár volt feszegetni a határokat.

Majd Újvári Péter együttese következett, és ha a dal nem is túl erős, mivel az énekes Johnny Depp hasonmása, így legalább biztos a női szavazók támogatása. Philip a dal után majdnem keblére ölelte Csiszár Jenőt, olyan szeretetáramlást érzett.

Forrás: MTVA

Mohamed Fatima választhatott volna jobb dalt is, a hangja azonban így is elvitte a produkciót. Walkó Csaba szerint előnyösebb lett volna egy drámai dal az énekesnőnek. Brasch Bence "Túl egyszerű" című dalához letisztult látványvilág párosult, kár, hogy a produkció a sablonos keretek között marad. Csiszár Jenő velősen fogalmazott: "Pop, csajok, stb.".


Radics Gigire nagy várakozással tekintettünk, és hozta is a megszokott minőséget. Kislányos bájjal adta elő saját dalát. Puskás Péter zárta a sort, az előadás tökéletes volt és a Megasztár óta sokat fejlődött az énekhangja. Walkó Csaba szerint előjött Michael Jackson Péterből.
A továbbjutók névsora kialakult, remélhetőleg a zsűri és a közönség is elégedett. A műsor végére pedig sikerült megfejtenünk a domináns piros szín okát, ami az elmúlt Valentin-napra utalt.


A Dal középdöntőjébe jutottak:

Radics Gigi
Cserpes Laura
Polyák Lilla
Mohamed Fatima
Puskás Péter
United

 

Geszti Péter beszólt A Dal zsűrijénekhttp://www.life.hu/legykepben/20130213-geszti-peter-kritizalta-a-dal-zsurijet-nem-jo-az-ertekrend.html Elrontotta a dal szövegét a színpadon a magyar énekesnőhttp://www.life.hu/legykepben/20130204-tatar-csilla-musorvezeto-merget-ivott-karda-bea-enekesno-elrontotta-a.html Unalomba fulladt A Dal első adásahttp://www.life.hu/szorakozz/20130202-a-dal-az-eurovizios-dalfesztival-elso-valogatoja-unalomba-fulladt.html Petting és New Yorkhttp://www.life.hu/szorakozz/20130215-carrie-naploja-kritika-a-szex-es-new-york-kezdeteirol.html A tévézés megöli a fiatal fiúk spermáit?http://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20130208-alacsony-spermiumszamot-okozhat-fiatalokban-a-tul-sok-tevezes.html Divatbotrányok: Plasztikázott címlapokhttp://www.life.hu/legytrendi/20130215-divatbotranyok-kinos-cimlapfotok-az-elmult-evekbol-victoria-beckham-divattervezo-es.html HPV: Megelőzhető, mégis százak halnak belehttp://www.life.hu/gyogyulj/20130215-hpv-virus-megelozheto-lenne-megis-szazak-halnak-bele-a-mehnyakrakba.html Lövöldözésbe keveredett és kirabolták Voksán Virágothttp://www.life.hu/legykepben/20130216-lovoldozesbe-keveredett-es-kiraboltak-testorei-mexikoban-dj-voksan-viragot.html Jennifer Love Hewitt dögösebb, mint valahahttp://www.life.hu/legykepben/20130216-dogosebb-mint-valaha-jennifer-love-hewitt-szineszno-aki-jogaval-es.html Betegen készül A Nagy Duettre Pimaszúrhttp://www.life.hu/legykepben/20130215-papp-gergo-pimaszur-az-aktiv-musorvezetoje-betegen-keszul-a-nagy.html