Seprenyi László Csizmadia Tibor Jóban Rosszban Pesti Magyar Színház színész pmsza Színművészeti Egyetem Barátok közt Száraz Dénes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Jóban Rosszban Balázsa a Life.hu-nak idézte fel a tanulóéveit, amikor más cél nem lebegett a szeme előtt, mint az, hogy egyszer színész lehessen. 

Legutóbb a Barátok közt színésze, Seprenyi Laszló mesélt a Pesti Magyar Színiakadémián töltött éveiről, most pedig a konkurens csatorna szappanoperájának főszereplőjét, Száraz Dénest kérdeztük az iskolában eltöltött éveiről.

Forrás: TV2

„Számomra az akadémián töltött két év a nagybetűs budapesti életbe való belépést jelentette. 18 évesen kerültem Szlovákiából Budapestre és kezdtem meg a tanulmányaimat. Fel kellett vennem a nagyvárosi ritmust, meg kellett szoknom, hogy egyedül élek egy albérletben" – kezdte Dénes, akinek legnagyobb vágya az volt, hogy felvegyék a Színművészeti Egyetemre, és az akadémia számára azzal a lehetőséggel kecsegtetett, hogy belecsöppenjen a magyar kulturális életbe.

„Az osztályfőnökeim Gál Erzsi és Csizmadia Tibor lettek. Úgy gondolom, kivételes szerencsém volt, hogy ebbe az osztályba kerültem. Gál Erzsi egy évig tanított minket, mert utána elvesztettük őt. (Gál Erzsébet rendező 1998-ban elhunyt – a szerk.) A vele töltött egy év alatt megtanultuk, hogy mi a nagybetűs színészmesterség. Az amatőr színjátszó csoport, ahonnan jöttem, nem ugyanaz, mint amikor kőkemény őszinteséget kell felvinni a színpadra, ezt pedig Erzsitől tanultam meg" – magyarázta a színész, aki felejthetetlen emlékeket szerzett az akadémián.

„A Magyar Színházban olyan nagy nevekkel játszhattunk egy darabban, mint Béres Ilona, Agárdi Gábor, Sinkovits Imre, Kállay Feri bácsi. Akkor még nem tulajdonítottam ennek akkora jelentőséget, mert a saját céljaim lebegtek a szemem előtt. Most, hogy eltelt több mint tíz év felértékelődtek ezek az emlékek" – mesélte Dénes, aki az akadémián folytatott munkának és kitartásának köszönheti, hogy teljesült az álma, és felvették a színművészetire.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.