76 éve ezen a napon halt meg a szubjektív újságírás legismertebb magyar művelője - Karinthy Frigyes. A cipőfűzőjét akarta bekötni - és ekkor pattant meg egy ér az agyában, amelyből két évvel előtte tumort távolítottak el.

Halála és betegsége között két év telt el - ekkor írta meg a legizgalmasabb orvosi riportkönyvet, amelyet valaha is olvashattál - Utazás a koponyám körül címmel - saját betegségéről és a koponyaműtétről, amely megmentette és meghosszabbította az életét.

Forrás: Origo

Haladékot kapott, hogy letehesse azt a művet - amelynek megírására mindig is vágyott, amely választ ad az élet legnagyobb kérdéseire. Az elkészült könyv egyszerre pontos kórtörténet, és egy érző, gondolkodó, figyelő ember szubjektív megfigyeléseinek, a betegséggel kapcsolatos gondolatainak humoros leírása.

Ha még nem olvastad, egy kis kedvcsináló részletet mutatunk:

"Most is efféléről beszélünk, felfedezésekről, irányzatokról az orvostudományban és hogy a harctér kitágul: nemcsak a betegségek elleni küzdelem erősödik, a betegségek is fegyverkeznek.
- Nekem például agydaganatom van - jegyzem meg.
Jót nevet.
- Miket beszélsz, művelt ember létedre. Tudod, mit beszélsz?
- Hogyne.
- Jó, jó. Értem. Ha már betegség, neked valami különleges kell, ami másnak nincs. Ezúttal kicsit elvágtad magad. Ajánlok valamit, ami szebben hangzik és nem olyan komoly: extra-szisztolé és disz-hidrózis.
- Nem. Egyszerű agydaganat.
- Beszéljünk másról. Erről majd akkor, ha mutatsz nekem egy leletet pangásos papillával.
Villámgyorsan nyúlok a zsebembe.
- Parancsolj.
Elolvassa, aztán még egyszer kezdi olvasni, megnézi még egyszer a nevet, amire a leletet kiállították. Csak én látom, hogy egy kicsit elváltozik az arcszíne. Határozottan büszke vagyok. De csak egy pillanatig.
Összecsukja a leletet.
- Hát... - mondja kicsit rekedten - izé... pikáns. Kicsit pikáns, ez igen. Hm... tessék a lelet."
(...)
Mikor eltűnik, hátradőlök a pamlagon, keresztbe vetem a lábam, mert a padló furcsán elforog alólam. Így érezheti magát, akit kilógatnak a rács fölött, és egyszerre csak észreveszi, hogy el akarják ereszteni."

A halála napját így képzelte el:

"Vendégek már nem jöhetnek, néhány részvétteljes érdeklődőt az előszobában világosítanak fel - néha tompított suttogást hallok az ajtó előtt. Állapotom, mintha csak azt várta volna, hogy pontosan megnevezzék és kimondják, teljes vadságában bontakozik ki, nem takargatja magát előttem. Egy gondom van csak, lehetőség szerint úgy tartani a fejem az ágyban, hogy ne szédüljek - azzal már nem törődöm, tudomásul veszem, hogy az arcokat se igen ismerem meg, csak ha egész közel hajolnak az arcom felé.

Nincs kedvem intézkedni. Az előttem fekvő papírokra firkálok ugyan néhány ákombákomot, csak úgy, a kezem szokásából (nem látom, amit írok), de mindig újra összegyűröm. Különben se sokat ér - úgy látom, üres dolgok jutnak eszembe. Csupa lényegtelen, apró ügyek, aznapi elintézetlenségek, egy sincs köztük, ami egész életemre vonatkoznék. De hiszen mindig tudtam én ezt. Nem is vártam mást, amióta az ifjúság boldog, tudatlan képzelődéséből, hogy egész életünk külön, függetlenül napjainktól, jelent valamit, kigyógyultam. Csak napok vannak. Huszonnégy óra, huszonnégy órát pedig valahogy mindig ki lehet bírni. Nyilván azt a bizonyos utolsót is. Be kell majd osztani, mint a többit, ha sor kerül rá."

1938. augusztus 29-én halt meg. 51 éves volt.