November 30. szerelemjósló nap - ma megtudhatod, ki lesz a párod!

babona férfi jóslás fiú szerelem András nap gombóc hagyomány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ez a nap az egyik legszuperebb párválasztás szempontjából, hiszen a régi magyar hagyomány szerint most tuti módszerrel tudhatod meg, hogyan fogják hívni a párodat.

Nem kell mást tenned, mint gombócot főznöd - ez lehet túrógombóc vagy szilvás gombóc, a lényeg, hogy a finomságba gombóconként bele kell rejteni egy-egy fiúnevet. Amelyik gombóc először felemelkedik a vízben, az ki kell halászni, és a benne lévő fiúnévre hallgat majd a babona szerint a leendő férjed is.

Forrás: Thinkstock

Azt persze érdemes figyelembe venni, hogy ennek a babonának a kialakulásakor gyakorlatilag mindenkit Istvánnak, Józsefnek, Ferencnek vagy Andrásnak hívtak, ami kissé megkönnyítette a jóslat megvalósulásának esélyét, de azért játéknak sem utolsó ez a gombócozás. A család meg majd belenyugszik, hogy a kamasz lányuk által tálalt fogásban sorra bukkannak fel Botondok, Boldizsárok, Benedekek, Bencék és Bálintok...

Schmied Zoltán: "A drámai énemet kell előcsalogatnom"http://www.life.hu/kult/20141128-kulturcsemege-schmied-zoltannal-a-central-szinhaz-szinmuveszevel.htmlÖtödik éve a Centrál Színház művésze, jelenleg 7 darabban láthatjuk. Januártól pedig egy nyolcadikban, a Leenane szépében, amelyben új oldaláról ismerhetjük meg. Kultúrcsemege Schmied Zoltánnal.KultOrigoVégre advent - várjuk együtt az ünnepeket!http://www.life.hu/kult/20141126-kulturalis-programajanlo-november-27-es-december-3-kozott.htmlAz utcák karácsonyi díszbe öltöznek és ellepik a várost a bazárosok. Mi összegyűjtöttük nektek a legjobb kültéri és beltéri programokat, amelyekkel színesebbé tehetitek a téli hétköznapokat.Kult--Kedvenc Woody Allen-dumáink a nőkről és a kapcsolatokrólhttp://www.life.hu/kult/20141114-woody-allen-idezetek-nokrol-vagyrol-es-a-kapcsolatokrol.htmlEzen a héten mutatják be a mozik a világ legviccesebben neurotikus filmrendezőjének legújabb filmjét. A Káprázatos holdvilág a ’20-as évek Franciaországának bűvészei, mágusai és látnokai között játszódó romantikus komédia - mi pedig ennek apropóján összegyűjtöttük Woody Allen legjobb aranyköpéseit a szerelemről és a szebbik nemről.KultAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.