Magyar bestselleríró, újságíró, egykori televíziós műsorvezető. Gyermekkorában színésznek készült, azonban hamar belátta; a színpad nem az ő világa. Első könyvét magánkiadásban jelentette meg, a másodikat, a Barbibébi című regényét azonban már egy nagy kiadó gondozta. A könyveiben az erotika, a szerelem, a szenvedély és a krimi mind-mind helyet kap. A fiatal felnőtt generáció egyik kedvenc szerzőjével, Lakatos Leventével beszélgettem.

Izgatottan léptem a belvárosi olasz étterem nyitott teraszára. Lakatos Leventével, a népszerű magyar bestsellerszerzővel volt megbeszélt interjúm. Rendszeres olvasója vagyok a műveinek, azonban kíváncsi voltam, ki is rejlik az írói "maszk" mögött.  

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Alig múltál 24 éves az első, azonnal bestsellerré váló regényed megjelenésekor. Ritka, hogy valaki ennyire fiatalon ilyesfajta sikereket érjen el. Mesélj egy kicsit magadról. Honnan indultál? Mikor döntötted el, hogy regényíróként próbálsz szerencsét?

Jó volna, ha az ember csak döntések alapján alakíthatná a jövőjét, mert akkor most egy Los Angeles-i, vagy New York-i luxusétteremben ülnénk. (nevet) A regényírás nem döntés, sokkal inkább belső indíttatás kérdése. Visszagondolva gyakorlatilag minden arra mutatott, hogy történetszövő leszek, a nevelőapám egyszer gyerekkoromban ezt meg is fogalmazta, akkor még legyintettem rá, mert más érdekelt. Az általános iskola után választhattam, hogy média- vagy drámaszakos gimnáziumba megyek tovább, végül – édesanyám óvása ellenére – az utóbbi mellett döntöttem. Egy idő után viszont beismertem magamnak, hogy nincs meg bennem a színjátszáshoz szükséges tehetség, és maga a színházi világ sem áll hozzám közel. A drámatagozattal viszont olyan mértékű kreativitásfejlesztést kaptam, ami középiskolai körülmények között kevés helyen megszerezhető. Az akkori tapasztalataim a mai napig segítenek például abban, hogyan építsek fel egy-egy karaktert. Az írás egyébként gyerekkoromtól kezdve jelen volt az életemben, leginkább újságírásként. Érettségi után napilapoknál és több online hírportálnál is dolgoztam, szerkesztői státuszig másztam a ranglétrán, onnan vonultam „nyugdíjba”, és fókuszálok a regényírásra, illetve annak járulékos feladataira.

Mi volt az első műved?

A szórakoztató újságírás világában fiatalon viszonylag nagy ismertségre tettem szert, sok pályakezdő faggatott a karrierépítő módszereimről. Arra gondoltam, mindenki jobban jár, ha a temérdek válaszlevél helyett egy könyvben, összetettebben osztom meg az egyéni tapasztalataimat. Az újságírói szakma rengeteg áldozatot, lelkesedést és rátermettséget igényel, tulajdonképpen erről a szemléletről írtam. A megjelenést egy pénzügyi tanácsadó cég szponzorálta volna, de az utolsó pillanatban kihátráltak az üzletből, én azonban azt mondtam, ha már kész a kézirat, én bizony végigcsinálom. Tegyünk az álmainkért, ugyebár... Frankhitelt vettem fel, és magánkiadásban jelentettem meg a kötetet, amely lelkes amatőrként totális veszteségbe vitt, pláne, hogy időközben beütött a gazdasági világválság, és elszálltak a törlesztőim.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

És megérte ez az áldozat? Sikeres lett a könyv?

Ha nem is fogyott rekordpéldányszámban, a lehetőségeihez képest jól teljesített, ráadásul hatására felfigyelt rám az Ulpius-ház Könyvkiadó, és szerződést ajánlottak. Már a Legyél Sikeres Fiatal! megírása előtt dolgoztam egy regényötleten, amelyből aztán nem sokkal később megszületett Barbibébi története.

A Barbibébi megjelenése után milyen visszajelzéseket kaptál a közönségtől?

Ez egy kényes kérdés, és szeretnék rá neked a legpontosabban válaszolni. A Barbibébi tipikusan a "nem mind arany, ami fénylik" esete, kívülről hatalmas eladási sikerként emlékszik rá mindenki, szerzőként azonban eléggé megviselt az az időszak. A könyv elég sok negatív kritikát kapott, amely egyrészről köszönhető volt a szövegnek, másrészről a könyvhöz generált körítésnek. Az egész, a metróba kihelyezett plakátokkal együtt érthetetlenül rendbontónak számított 2010-ben, a szórakoztató irodalom ugyanis éppen kereste a helyét, ezért olyan kritikusok kezébe is került a könyv, akikébe egyáltalán nem volt való, mert, teszem azt, a szépirodalomra nyitottak. Szóval azoknál, akik egy könyvtől klasszikus értékeket várnak, egy életre leírtam magamat. Visszagondolva egyébként ez nem is gond, legalább már a kezdetek kezdetén tisztáztuk a szereposztást. Én a szórakoztató irodalom műfajában alkotok, nincsenek szépírói ambícióim, tisztelem ugyan a szöveget, de a történetet, valamint a karakterlélektant tartom elsődleges fontosságúnak. Ami azonban a kritikusoknál is kellemetlenebbül érintett, az az olvasói célközönség reakciója volt. Én alapvetően két csoportra osztom az olvasóimat, vannak a könyvmolyok, aki évente akár ötven könyvet is átrágnak, és akadnak a kevésbé sokat olvasók, akik – időhiány, érdeklődésvesztés vagy eltérő szocializáció miatt – jó, ha egy-két könyvet a kezükbe vesznek. Meggyőződésem, hogy igazán nagy sikerkönyv akkor születhet, ha a szerző mindkét közösséget egyszerre képes megszólítani. Esetemben a Barbibébi a keveset olvasóknál hatalmas sikert aratott, a könyvmolyoknál azonban megosztotta a közösséget. Szóval a hidegzuhany után útkereső tapogatózásba kezdtem, fogalmam sem volt, hogy mi az a zsáner, ami a legtöbb olvasói igénynek, mellette pedig az én ízlésemnek is megfelel. Azt hittem, hogy a kőkemény, angolszász mintára íródó thriller lesz az én utam, a LoveClub című második regényem azonban már a megjelenésekor térdre kényszerült. Nem tudom, hogy a Barbibébi utózöngéjeként vagy az illegális torrentoldalak akkor robbanásszerű terjedése miatt, de nem hozta a várt eladást. Ma már egyébként a második legolvasottabb regényem, de akkor csalódást okozott - a kiadónak mindenképpen. Megingott bennem a hitük, a Bomlást már leginkább sajnálatból kívánták kiadni. Én azonban arra a könyvre értem be, és találtam meg a saját hangomat, ezt pedig a hihetetlen fogadtatás is bizonyítja. A kötet minden lehetséges szórakoztató irodalmi díjat - közöttük az Aranykönyv-díjat - megnyert.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Legutoljára az Aktus című könyvet olvastam tőled, melyben tökéletesen, és szinte félelmetes pontossággal írtad le a nők gondolatait és érzelmeit. Hogy látsz bele így a nők fejébe? Ezt sok pasi irigyelheti tőled.

Kiskoromtól fogva mindig is több nő vett körbe, mint férfi. A szüleim válása után az édesanyámnak ítéltek, akinek az akkora megözvegyült nagymamám segített a nevelésemben. Aztán valamiért úgy alakult, hogy a legközelibb barátaim is nők lettek, főleg harmincasok, viszonylag már kiforrott egyéniségek, sokat tanulok tőlük. A tapasztalataik és a világlátásuk kifejezetten segít, a legtöbb olvasóm ugyanis igényli tőlem a koromnál érettebb gondolatokat, sőt, a visszajelzések alapján némely könyvem iránytű jellegű az "útkereső" fiatalok számára. Ez megtisztelő, de eközben hatalmas felelősséggel jár.

Ez érdekesen hangzik. Te ezzel bizonyos szinten irányítani próbálod az olvasóidat?

Ha a sztorit nézzük, a regényírás olyan, mint egy bűvészmutatvány. Én tudom, mi a trükk vége, az odavezető cseleket azonban neked, az olvasónak nem szabad észrevenned, különben nem születik meg a varázslat. Ha azonban az erkölcsi kérdéseket vagy az útmutatásokat nézzük, én a karaktereken keresztül nézőpontokat mutatok, az olvasó pedig eldöntheti, melyik áll hozzá közelebb. Hiszen egyik vélemény sem jobb a másiknál, eközben mindegyikben - ha csak nyomokban is -, de ott az igazság.

Miért vonz téged a deviáns emberek világa? Több könyvedben is találkozhatunk olyan karakterekkel, akiknek nagyon eltorzult szexuális gondolataik és vágyaik vannak. Hogyan néztél utána ezeknek a fura fétiseknek?

Legyünk őszinték, mindenkinek - persze a jelenlévők mindig kivételek - vannak perverziónak titulálható szexuális fantáziái, amelyek a hétköznapokban tabunak számítanak. Most ne feltétlenül a kikötözős, egymást ostorozós szexre gondolj, az Aktus című regényemben például az egyik karakter borzasztóan vonzódik a női lábakhoz, ezzel pedig sok férfi van hasonlóképp. Meggyőződésem egyébként, hogy a regényeim nem elrugaszkodottak, szex sincs bennük több, mint amennyit a történet megkövetel. Nem írok öncélúan intim jeleneteket, hiszen ahogy azt mondtam, engem a sztori, illetve annak szövevényessége hoz lázba. Lehet, hogy ez az én fétisem.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

A könyveidben olvasható szexuális perverziók mennyire találhatók meg a saját életedben? Van olyan élményed, amit a saját magánéletedből csempésztél bele?

Természetesen. De nem mondom el, hogy mely jelenetek azok, mert azt gondolom, csökkenteném vele az olvasásélményt. Minden szereplőben van egyébként belőlem, hiszen ha távol állnának tőlem a karakterek, nem tudnék velük dolgozni. Ahogy a legtisztább lelkű, úgy a legperverzebb karakterem is, ha nagyon mélyről, de vállaltan belőlem származik.

Gondoltam, hogy ezt válaszolod, de azért kérlek, mesélj egy kicsit. Biztos van olyan momentum az életedből, ami visszaköszön a könyveid sorai között.

Az Aktus egyik főszereplője, Anton nagyon hasonlít rám: féltékeny, ragaszkodó és birtokló típusú. Csupa kellemes tulajdonság, nem igaz?! (nevet) Anton regénybeli párjának, Annának a fiú az első komoly kapcsolata, neki adja a szüzességét. Velem is előfordult hasonló, és mikor meglegyintett a szakítás szele, ugyanúgy reagáltam, ahogy Anton: a gondolat, hogy az általam megnyitott csapból más is ihat, egészen egyszerűen kikezdte az idegeimet. Birtokolni akartam, és azzal a lendülettel el is űztem a békülés lehetőséget. Ma már persze tudom, hogy az élni és élni hagyni elve egy párkapcsolat alapja, de ehhez meg kellett írnom Anton szemszögét. A szövegalkotás egyébként príma önismereti módszer, jómagam is aktívan használom, és a Lélekírás kurzusomban igyekszem másokkal is megismertetni.

Közösségi írónak tartod magad? Nagyon aktív életet élsz például a Facebookon, ahol közös programokat is szervezel az olvasóiddal. Miért tartod ezt ennyire fontosnak?

Míg például a színészeknek vagy a zenészeknek szabad bejárásuk van tévéműsorokba, addig az írókkal vajmi kevesen foglalkoznak. Minden interjú külön ünnep. Ha nem adatik lehetőség, az ember vagy lemond róla, vagy kreál magának. Én az utóbbi mellett döntöttem. A közösségi felületeim saját, cenzúra nélküli kommunikációs csatornaként működnek. Ezeket persze gondozni, alakítani és tágítani kell. Kifejezetten felemelő például, amikor éppen az aktív közösségi jelenlét miatt keltem fel új olvasók figyelmét. A közvetlenség számtalan ellenállást képes áttörni, sokan például tartanak a magyar szerzők könyveitől, azt gondolják, silányabbak, unalmasabbak vagy nehezebben befogadhatóak a külföldi szerzők műveinél, ám könnyebben "elcsábulnak", és ismerkednek tovább az írásaimmal, ha olvasás után átbeszélhetik velem az élményeiket. Miért kellene csak azért elefántcsonttoronyban élnem, mert könyveket írok? Tőlem idegen attitűd volna. (nevet)

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Mik a terveid a jövőre nézve? Mire számíthatnak tőled az olvasóid?

Jelenleg a Barbibébi folytatásán, a Szeress jobban! című regényemen dolgozom, az előjegyzési sikerlisták alapján a becsültnél is többen várják, és ma már én is lelkesen nyúlok a témához. Ezzel a kötettel talán sikerülhet kiköszörülnöm az öt évvel ezelőtti Barbibébi-csorbát. (nevet) Nem mellesleg az első regényem folytatásával új korszak is kezdődik az életemben, hiszen időközben a Libri Kiadóhoz szerződtem, a váltás pedig számtalan izgalmas helyzet elé állít. Új emberek, új impulzusok és új lehetőségek. Lubickolok.

Vannak új projektek is, amikbe belevágsz az írás mellett?

A közelmúltban elindult egy, kizárólag e-könyvben megjelenő sorozatom, a Szigor, amelyben csipetnyi politika keveredik a klasszikus erotikus műfajjal. A digitális könyvtartalomnak külföldön már viszonylag kiforrott kultúrája van, szeretném, ha itthon is elterjedne. Komoly viták zajlanak arról, hogy az e-book átveszi-e a papírkönyv felett a hatalmat, én amondó vagyok, hogy remekül megfér egymás mellett a kettő. A Szigor rövid részekből áll, akár okostelefonon, elcsípett percekben, például utazás közben is kényelmesen és könnyen olvasható. A digitális tartalomszolgáltatás egyébként nemcsak civilként, hanem íróként is kifejezetten érdekel, a mostani kamaszgenerációhoz már ezeken a csatornákon keresztül lehet majd szólni. Mindezek mellett ami még kifejezetten izgat, az a Magyarországon éppen szárnyát bontogató televíziós sorozat műfaja. Több hazai csatorna is készül saját gyártású, minőségi tévésorozattal, egy-egy hasonló projektben örömmel részt vállalnék. Természetesen mint író, nem pedig színész. (nevet)