Ha eddig nem egy kő alatt éltél, akkor bizonyára hallottál a tavalyi év legnagyobb égéséről, amikor két szerető egy Coldplay-koncerten bukott le az egész világ előtt. Most megtörte a csendet a Coldplay csókkamerás botrányának női tagja, Kristin Cabot.

Forrás: Northfoto
A Coldplay csókkamerás botránya két karriert tett tönkre
A páros női tagja, Kristin Cabot most Oprah Winfreynek beszélt az ominózus estéről: elmondta, hogy a válófélben lévő férje is a koncerten volt, bár erről csak a gyermeke üzenetéből értesült. „Arra gondoltam, hogy te jó ég, a férjem is az épületben van. Vajon mennyire lesz furcsa, ha meglát Andyvel? De aztán megnyugtattam magam, hogy a Gillette Stadionban vagyok, 55 ezer emberrel, körülbelül nulla esély van arra, hogy összefussunk” – idézte fel a nő
Kristin hozzátette, a volt férje tudta, hogy nagyon jóban vannak Andyvel. Cabot pedig hangsúlyozta: házassága már a koncert előtt véget ért. Elmondása szerint azt hitte, hogy a Andy Byron is épp válófélben van, de mint utólag kiderült, erről szó sem volt. A nő azt állítja, hogy a koncerten közeledtek egymáshoz először nőként és férfiként Byronnal, egyébként nem volt viszonyuk egymással.
A botrányt követően először a vezérigazgató mondott fel, majd Cabot is távozott az Astronomertől, és 2025 augusztusában hivatalosan is beadta a válókeresetet.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


