Mindenki szeret pletykálni vagy másokat becsmérlő szavakkal illetni a háta mögött. De miért van ez így? Miért okoz néha olyan hatalmas örömet, ha kibeszélhetünk valakit? Kim Kardashian példáján keresztül mondják el véleményüket a szakemberek. 

A közös zúgolódás valami ellen, a nagy egyetértések, az ártalmatlan, mégis rosszindulatú pletykák összekovácsolnak bennünket.” – mondja Gwendolyn Seidman az Albright Egyetem docense. „Az emberek szeretnek együttesen utálni valakit, Kim Kardashian egy tökéletes célpont ehhez. A nap szinte percében kamerák kereszttüzében van, szinte mindent tudunk róla.” – tette hozzá Seth Meyers pszichológus és író, majd így folytatja: „Ezek a közös véleményformálások pedig erősítik a résztvevők identitását, és a csoporthoz tartozás érzetét keltik. Illetve azzal, hogy ellenvéleményünket kifejtjük, egyben azt is a csoport többi résztvevőinek a tudtára hozzuk, elhatárolódunk az eféle életstílustól, mi nem magunk vagyunk ilyenek.”

Forrás: Thinkstock

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy szeretjük utálni az embereket, inkább azt, hogy szeretjük gyűlölni mások szépségét, pénzét, hírnevét.” – reagál minderre Monica O’Neil, a Harvard egyetem párkapcsolati szakértője. A lényeg, hogy a véleményünket nem szabad véka alá rejteni – még akkor sem, ha úgy érezzük, ennek kinyilvánításával a negatív énünk kerekedik felül, hiszen ennek is megvan a maga haszna.