Képzeljük el, hogy egyik reggel arra ébredünk, hogy eltűnt a Duna. A helyén csak egy száraz meder található, tele a múltat idéző tárgyakkal, emlékekkel. Meddig maradna élhető a város? Az erről szóló, diplomafilmnek készült teaser mától megtekinthető.

A történet szerint a város egyik reggel arra ébred, hogy eltűnt a Duna, a medre teljesen száraz. Az emberek először pánikba esnek és sosem látott felfordulást okoznak a túlélés érdekében. Naiv módon mindenki alkalmazkodni próbál az új helyzethez, de idővel belátják, hogy képtelenek a Duna nélkül élni. Mindenki menekül, Budapest szép lassan hatalmas szellemvárossá alakul át.

Csupán hat, egymás számára teljesen ismeretlen ember marad a városban, akik különböző okok miatt nem tudnak elindulni. A hat idegen kénytelen megismerni a másik múltját, melynek során kiderül, hogy egyikük gyermekkorában már találkozott a Duna eltűnéséről szóló próféciával. Topolánszky ötlete bő három évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor is egy rémálom során a Margit hídon áthaladva üres medret, benne mély szakadékot látott.

Forrás: Youtube

Ez az álombeli kép indította útjára a gondolatokat arról, mit is jelent számunkra a Duna a szükségletek különböző szintjein. Topolánszky Tamás Yvan a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem média design szakán végzett 2015-ben. Első kisjátékfilmjét 2014-ben, az NMHH Médiamecenatúra támogatásával forgatta 'Levél Istenhez' címmel. A diplomafilmnek készült teaser március végén debütál, a teljes film tervezett bemutatója 2017 novemberére várható. A filmterv minden idők legsikeresebb hollywood-i magyar filmrendezőjének, Kertész Mihálynak életére és a Casablanca című legendás filmklasszikus forgatási kavalkádjára összpontosít. Munkáit két társával alapított, Halluci-Nation névre keresztelt produkciós cégében fejleszti.