Reviczky Gábor elbúcsúzik a Nemzeti Színház társulatától

Fotó: Mudra László - Origo -
Reviczky Gábor színház Nemzeti Színház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Reviczky Gábor egészségügyi okokból döntött úgy, hogy inkább búcsút mond a Nemzeti Színház társulatának, és ősztől szabadúszóként folytatja.

Reviczky Gábor az őszi idénytől már nem lesz tagja a Nemzeti Színház társulatának. A színész azért döntött úgy, hogy nem folytatja Vidnyánszky Attila intézményében, mert elmondása szerint neki túl sok stresszel járt a munka – számolt be a HVG.hu.

Fotó: Mudra László - Origo

A lap szerint a színész úgy érezte, hogy nem jutott elég idő a próbákra, túl sok darabot adtak elő, ráadásul rengeteg előadást külföldi vagy vidéki utak előztek meg. Reviczky egészségügyi okokból már nem akarja kitenni magát ennek a stressznek,

így nem hosszabbította meg a szerződését a Nemzetiben.

A színész a jövőben szabadúszóként folytatja, jelenleg is egyszerre három filmben forgat.

Hernádi Judit és Reviczky Gábor Forrás: RTL II

Mint arról beszámoltunk, Reviczky Gábor tavaly arról mesélt, hogy a megfeszített munkatempó miatt rosszullétek gyötörték, amelyek egyértelműen a szívinfarktus előjelei voltak.

Reviczky Gábor: 33 évig teljesen félreismertek

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész színházi szerepei mellett számos magyar filmben és sorozatban feltűnt már, a Kossuthkifli-ben Swappach Ferdinánd tanácsost alakította. Reviczky Gábor elmondta, hogy miért örült annyira Rudolf Péter felkérésének, és melyik jelenete maradt számára a legemlékezetesebb. A színésszel az Origó újságírója beszélgetett, itt olvashatod el!

Pofára estek a Harry Potter rajongók - csúnyán elbántak velükhttp://www.life.hu/kult/20160815-kemenyen-megszivattak-a-harry-potter-rajongokat.htmlA jegyüzérek Londonban sem alszanak, főleg, mert a Harry Potter and the Cursed Child (Harry Potter és az elátkozott gyermek) című darabra óriási az érdeklődés, ezt kihasználva pedig több mint nyolcezer fontért árulnak eredetileg legfeljebb 140 fontos (50 ezer forintos) jegyeket. A jegyszedők azonban megtagadhatják a rajongóktól a belépést, ha azt látják, hogy a jegyek üzérektől származnak.KultŐrült arcok a Szigeten - Tuti, hogy ettől te is eldobod az agyad!http://www.life.hu/kult/20160812-orult-arcok-a-szigeten-tuti-hogy-ettol-te-is-eldobod-az-agyad.htmlBanán, középkori lovag, manók és szuperhősök - Vajon mi a közös bennük? Nos, mindannyian a 2016-os Sziget Fesztiválon tombolnak! KultOrigoVégre megjelent az Aranyélet előzetesehttp://www.life.hu/kult/20160812-hurra-vegre-megjelent-az-aranyelet-elozetese.htmlA pénteki nap végre elhozta nekünk az HBO nagysikerű sorozatának, az Aranyéletnek az előzetesét. Kult--MagyART! Egy magyar videoklip mindenkit letiport a párizsi fesztiválonhttp://www.life.hu/kult/20160801-egy-magyar-videoklip-mindenkit-letiport-a-parizsi-fesztivalon.htmlA Wonderland címmel tavaly megjelent könyvhöz kapcsolódó kisfilm óriási sikert aratott Párizsban. A rendezők, Angyalosy Eszter és Szőke Dániel jutalmul megkapták a Paris Art and Movie Award díjat. KultOrigoTill Attila filmje elrabolta a hollywoodi kritikusok szívéthttp://www.life.hu/kult/20160705-till-attila-filmje-elrabolta-a-hollywoodi-kritikusok-szivet.htmlTill Attila Tiszta szívvel című filmjét a Karlovy Vary Filmfesztiválon vetítették, a kritikusok pedig odáig voltak a magyar alkotásért. KultOrigoEsterházy Péter legújabb könyve egy őszinte vallomás a hasnyálmirigyrákjárólhttp://www.life.hu/kult/20160525-esterhazy-peter-a-hasnyalmirigyrakjarol-irt.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Esterházy Péter hasnyálmirigyrákkal küzd. Az író tavaly a göteborgi könyvvásárra küldött üdvözlőlevelében utalt arra, hogy a betegség köti le a gondolatait. Akkor nem árult el többet, nemrég viszont megszólalt az üggyel kapcsolatban. KultFotó: Szabó Gábor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.