Várdai Tücsi a Futrinka Egyesület Tacskó Fajtamentésének védence volt, a kisvárdai Menhely segítségével vették őt gondozásba, miután a második gazdája is le akarta adni őt. Tücsi nem nyílt meg akárkinek, ha éppen úgy alakult, harapással erősítette meg, hogy a közeledési szándék nemkívánatos. Nem volt egyszerű kutya, de azt a fajtához értők azért tudták, hogy egyszer majd lesz egy gazdája, akit elfogad, akinek ő lesz a tökéletes kutyája, bár a közel tízéves kora miatt azt is tudták, hogy nem lesz egyszerű felkutatni számára a megfelelő embert. Tücsinek szerencséje volt, mert a hidegek elől őt magához fogadó Sohar Anna végül örökbe fogadta. De nem örökbefogadási szándékkal indult a közös történetük, és nem is volt minden akadálytól mentes.

Kutyát kerestél, úgy találtál Tücsire?

Nem, tudatosan egyáltalán nem terveztem Tücsit. Két éve nyáron vesztettem el Ropi kutyámat, ami annyira megviselt; hogy eldöntöttem, többé nem lesz kutyám. Tavaly novemberben a Vizsla Túra szervezésében Tárnokra mentünk ki a futrinkás kutyákat megsétáltatni, és előtte való nap kezdett motoszkálni a fejemben a gondolat, hogy a téli hideg elől hazavinnék egy kutyát ideiglenes befogadóként. Mivel napközben dolgozom, a menhely idősebb kutyát ajánlott, aki jobban bírja az egyedüllétet. Közülük Tücsinek volt igazán rövid a szőre, ő fagyoskodott kint leginkább. Vasárnap kivittem őt is sétálni, és hétfő este már nálam is volt a kutya.

Forrás: Facebook/Várdai tücsi

Tücsi nem problémamentes. Soha nem gondoltad úgy, hogy feladod?

Anna a fejét rázza. Az ígéretét soha nem szegte volna meg, ez nem fordult meg a fejében, de a tartását eleinte addig tervezte, amíg a kutya végleges otthonra nem lel. Mióta örökbe fogadta, ez arra módosult, hogy amíg Tücsi él, az ő kutyája lesz.

Természetesen már az első héten eljátszottam a gondolattal, hogy vajon örökbe fogadnám-e Tücsit, és ezen bizony napi szinten vívódtam, míg végül ki nem tudtam mondani, hogy igen, megteszem, bevállalom. Abban az időben minden harapás, minden visszaesés elbizonytalanított. Azóta Tücsi egyrészt rengeteget fejlődött, másrészt kialakult köztünk egy olyan harmónia, szeretet, amelyet nem rendít meg, ha becsúszik egy-egy odakapás, kisebb harapás. Egy-egy ilyen eset után mostanra már Tücsi is rosszul érzi magát, lelkileg megviseli még a saját reakciója.”

Mit gondolt a környezeted arról, hogy örökbe fogadott, idősebb és problémás kutyád van?

Az én tapasztalataim nagyon pozitívak ezen a téren. Úgy érzem, az emberek ki vannak éhezve a jóra, és próbálnak valahogy hozzájárulni, kicsit részt venni benne. Sokan nyomon követik, hogy alakul a sorsunk. Valószínűleg legtöbben nem rohannak el örökbe fogadni egy hasonlóan hátrányos helyzetű kutyát, de úgy vettem észre, Tücsi története többeket motivál arra, hogy valamilyen módon segítsenek a rászorulókon.

Várdai Tücsi az egyik közösségi portálon saját oldallal rendelkezik, ott számol be vidám és kevésbé vidám történeteiről, ott osztja meg mókás fotóit. Olvasói száma hétről hétre nő, hiszen a kissé fanyar, de intelligens stílusban írt bejegyzések mindenkinek egy kis vidámságot csempésznek az életébe. Tücsinek és Annának nagyon szerethető a humora.

Anna és TücsiFotó: Vizslafotózás

Mire vagy a legbüszkébb a kapcsolatotokban?

Ez azért nehéz kérdés, mert egy-két dolog van, amire nem vagyok büszke, minden másra viszont nagyon is. Talán a bizalmat emelném ki. Szeretettel és hittel sikerült egy olyan tízéves kutya bizalmát elnyernem, akinek a korábbi életében nem volt alkalma ilyen kötődést kialakítania.

Ideiglenes befogadóként indultál. Érzelmileg ez másfajta kötődést jelent szerinted?

Persze. Úgy kell érzelmileg megadni mindent a kutyának, hogy közben tudod, egyszer el kell engedned. Én nem voltam rá képes, és nagyon tisztelem azokat, akik ezt meg tudják tenni. Egyrészt nem tudtam teljesen „megnyitni a szívemet” előtte, míg ki nem mondtam, hogy örökbe fogadom, és ezt ő is érezte, tartotta velem szemben a távolságot. Mindenesetre aznap, mikor elhatároztam, hogy a gazdája leszek, hihetetlenül megkönnyebbültem, ő pedig, emlékszem, az esti séta alatt percenként visszanézett rám, próbálta értelmezni, mi játszódik le bennem. 

Fotó: Csehák Szabolcs

Most már tényleg a saját kutyádnak érzed Tücsit?

Igen, bár másféle szeretet ez, mint amit az első kutyám iránt éreztem. Talán az is számít, hogy Ropi kutyám sosem harapott meg, nem kellett ettől tartanom. Egy évig várt a menhelyen, és senki nem vitte őt haza még csak ideiglenes befogadóként sem, pedig gyönyörű és nagyon okos kutya. Mintha csak engem várt volna, bármeddig is tart, míg odaérek. Megszelídítettem őt, és habár a harapósságát tekintve sosem lesz tökéletesen megbízható, ezenfelül makacs, mint minden tacskó, nekem ő a tökéletes kutya. Rengeteget tanultam mellette, határozottabb lettem, és sokkal nyitottabb, jó irányba változott az életem. Ha mégis újra kellene kezdenem egy másik kutyával, akkor is időset választanék, és problémásat. Én így tudok segíteni, így tudok adni.

Jó lenne, ha sok, Annához hasonló ember élne körülöttünk, hiszen az idős kutyákat inkább kitenni, leadni szokták, mint örökbe fogadni, de ha valaki úgy érzi, hogy ő is elvállalná egy koros vagy problémás kutya gondozását, bármelyik közelében lévő menhelyen vagy gyepmesteri telepen talál gazdára váró egyedet. Talán egyik sem lesz éppen olyan, mint Várdai Tücsi, de a saját gazdájának bármelyik a szeme fénye lehet.