Simon Kornélt 1996 óta láthatjuk színpadokon, televízióban és a mozivásznon. A Madách Színház művésze, Gryllus Dorka férje és nem utolsósorban Simon Soma édesapja a Life.hu-nak mesélt jelenlegi szerepeiről, kisfiáról, valamint arról, hogy a szintén színész feleségével hogyan élik meg a szakmai kihívásokat.

Milyen darabokban láthatunk most a Madách Színházban?

A Madách Színházban most készültünk Szente Vajk rendezésében a Meseautó bemutatására. Ez egy zenés komédia, én magam Péterffy Tamás autószalon-tulajdonost játszom ebben a darabban. Ez után a következő nagyobb projekt – szintén Szente Vajkkal – a Ben Hur lesz. Érdekessége, hogy négyen fogjuk eljátszani Ben Hurt, ami nyilván számtalan komikus helyzetet fog szülni. Majd az évad végén, vagyis már a nyár elején Szirtes tanár úr rendezi a Szerelmes Shakespeare-t, amiben Mercutio szerepét kaptam.

Simon Kornélt 1996 óta láthatjuk színpadokon, televízióban és a mozivásznonFotó: Malina Ebert/malinaebert.com

Számtalan műfajban láthattunk, láthatunk. Mi az, ami igazán közel áll hozzád, amit a leginkább szeretsz játszani?

Minden műfajt nagyon szeretek. Azt szokták mondani, hogy a vígjáték egy könnyű műfaj, de valójában szerintem sok esetben sokkal nehezebb: a vígjátékokban nem lehet blöffölni.

Eddigi életem úgy alakult, hogy túlnyomórészt vígjátékokban játszottam, úgyhogy, amikor egy kicsit drámaibb alkotás kerül terítékre, örömmel vállalom, mert abból kevesebb jutott ez idáig.

Feleségeddel, Dorkával milyen egy színpadon játszani?

Egy közös színdarabban, a Varsói Melódiában ismerkedtünk meg és szerettünk egymásba. Azóta Dorkával sokkal jobban szeretek együtt élni, mint színpadon lenni. Ő is nagyon sokat dolgozik, és én is, így ha együtt vagyunk, jobban szeretek nem dolgozni.

Sikerül megóvni a magánéleteteket a bulvár rossz oldalától?

Amennyire azt meg kell óvni, annyira sikerül. Szerintem a sajtó érdeklődése egy bizonyos fokig megtisztelő. Az, hogy mi egy érdekes pár vagyunk a magyar sajtó és a magyar közönség számára, egy olyan lehetőség, amivel élni lehet, sőt kell, de nem szabad túlzásba vinni. Azt gondolom, hogy az életünk a külvilág felé elsősorban a szakmánkról szól, és nem annyira a magánéletünkről.

Szerintem sikerült annyira a közönség elé tárni a magánéletünket, amennyire mi azt szerettük volna.

Simon László és Gryllus Dorka igyekeznek nem a nyilvánosság elé vinni a magánéletüketFotó: Margitay Klára/Life.hu

Egy művészcsalád gyermekeként egyértelmű jövőkép a művészeti pálya? A kisfiad is színpadi ember lesz?

Minden az ő döntése lesz. Sem most, sem a későbbiekben nem fogok beleszólni az ilyen jellegű döntéseibe. Csodálom amúgy a gyermekem hallását: szerintem páratlan zenei érzékkel született. Ahogy a hangszerhez nyúl, ahogy hallja egy zenekarban, hogy ki mit játszik, és ahogy veri a lábával a taktust...

Elpazarolt tehetség lenne, ha nem próbálnánk meg zenei pálya felé orientálni.

Hogyan tudod kifújni a gőzt? Ismert színészként is tudsz még dorbézolni?

Úgy fújom ki a gőzt, hogy beülök a szaunába vagy a gőzbe, illetve úszósapkát és úszószemüveget veszek, és elmegyek egy nagyot úszni. De természetesen elő szokott fordulni az is, hogy elmegyek meginni egy sört a budapesti éjszakába... Habár éjfél körül általában véget szokott érni egy ilyen este, mert mióta gyermekem született, azóta 9-10 óra körül már leragad a szemem. Szóval ezek a dorbézolások általában egy-két sör elfogyasztásában ki szoktak merülni.

Használod a mindennapi életben a színészi tehetséged?

Negyvenéves vagyok, szent elhatározásom, hogy semmihez sem szeretnék jó pofát vágni, amihez nem muszáj. Csakis olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni, amit szívesen csinálok. Igyekszem nem színészkedni és nem megjátszani magam. Ha valami nem tetszik, akkor onnan inkább odébb állok.

Simon Kornél Hajnal Lucien szerepében a Fekete Péter című zenés játék próbájánForrás: MTI/Kovács Tamás

Szinkron, filmezés, színház. Mi az, ami leginkább közel áll hozzád?

Színészként leginkább a film. De egyre inkább előtérbe kerül az életemben a rendezés is.

Szeretném az egyensúlyt megtartani, mert nagyon hálás vagyok a színháznak, hiszen az ember minden egyes szereppel és minden egyes színpadon töltött estével tanul valamit a hivatásából, és ezt semmi pénzért nem adnám oda. Amit megtanulok színészként, azt adom tovább rendezőként. Sőt, amióta rendezek is, azóta tökéletesen külön tudom választani a színész-rendező szerepet. Amikor rendezek, akkor meghallgatom mások ötleteit, ha színész vagyok, csak akkor szólok hozzá a dolgokhoz, ha úgy érzem, van egy jó ötletem.