Gábor Zsazsa az a magyar színésznő, akinek összejött az amerikai álom

Forrás: Northfoto -
élet Férjek család Hollywood Gábor Zsazsa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kilencszer ment férjhez Gábor Zsazsa, aki 1917. február 6-án látta meg a napvilágot Gábor Sáriként. Két lánytestvérével együtt próbálgatták szárnyaikat Hollywoodban, ám csak neki sikerült megvalósítani azt, amire azóta is sok magyar színésznő vágyik. Egyetlen gyermeke született, akivel sosem ápoltak felhőtlen viszonyt. Lánya előbb hunyt el, mint ő, és máig nem tudni, hogy a színésznőnek beszámoltak-e gyermeke haláláról.

Gábor Zsazsa igazi hollywoodi dívaként élt, bár az utóbbi években már nagyon megromlott az egészségi állapota – 99 évesen halt meg. A színésznő 1917. február 6-án született Budapesten Gábor Sáriként. Becenevét Fedák Sári, a híres magyar színésznő után kapta, akit szintén Zsazsának becéztek. Zsazsa a Gábor család három lánya közül másodikként született. Édesapja, Gábor Vilmos katona volt, édesanyja, Tilleman Janka pedig rokona volt Tom Lantos egyesült államokbeli politikus feleségének, Annette Tillemannak.

Gábor Zsazsa a becenevét egy híres magyar színésznőről kapta Forrás: Northfoto

A Gábor lányokat hazánk legszebb nőinek tartották az 1930-as években, 1936-ban Zsazsát még Magyarország szépének is megválasztották. Előadói tehetségére Richard Tauber tenor figyelt fel, aki szerepet ajánlott neki a Bécsi Színház egyik darabjában. Később azonban Zsazsa követte nővéreit Hollywoodba, ahol éppen színésznőként próbálgatták szárnyaikat. Az amerikai álom a középső Gábor lány számára meg is valósult.

Gábor Zsazsa számára valósággá vált az amerikai álom Forrás: AFP

A sztár először 1952-ben forgatott, amit még több mint ötven mozifilm követett. Karrierje során a legnagyobb sztárokkal szerepelt, Ginger Rogersszel, Orson Wellesszel, Charlton Hestonnal, Janet Leigh-vel és Marlene Dietrichhel. 1958-ban Golden Globe-különdíjjal jutalmazták tehetségét, és csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en, a hírességek sétányán. Utoljára 1993-ban játszott filmszerepet, akkor Rob Schneider és Dolly Parton mellett tűnt fel. Magát egyetlenegyszer alakította, 1996-banm a Brady család 2 című vígjátékban.

Gábor Zsazsa szerelmi élete sem volt egyszerű


Gábor Zsazsa kilencszer ment férjhez. Először egy török diplomatának, Burhan Asaf Belgének fogadott örök hűséget 1937-ben, majd 1941-ben elváltak. A második szerencsés Conrad Hilton, a híres szállodalánc alapítója, aki 1942 és 1947 között volt Zsazsa férje. Utána következett George Sanders 1949-ben, az Oscar-díjas színész 1954-ben vált el a sztártól, és később elvette Zsazsa húgát, Magdát. Herbert Hutner 1962 és 1966 között élt Zsazsával házasságban, őt követte Joshua S. Cosden, Jr. 1966-tól 1967-ig.

Gábor Zsazsának összesen 9 férje volt Forrás: AFP

Néhány év házasságszünet után a színésznő egyre gyorsabban fogyasztotta a férjeket. Jack Ryan 1975-től 1976-ig, Michael O'Hara 1976-tól 1982-ig volt a házastársa. Zsazsa 1982-ben ment férjhez Felipe de Albához, ez a házasság azonban nem válással, hanem érvénytelenítéssel végződött, egyetlen nap után. A színésznő utolsó férje a mintegy 30 évvel fiatalabb Friedrich von Anhalt herceg, az esküvőjük 1986-ban volt.

Egyetlen vér szerinti gyermekét túlélte Gábor Zsazsa


Gábor Zsazsa egyetlen gyermekének Conrad Hilton az apja. A sztár Nekem nem elég egy élet című önéletrajzi könyvében elmesélte, hogy szállodamágnás férje megerőszakolta őt, és így esett teherbe. Francesca Hilton már a szülei válása után született, 1947-ben. Anya és lánya között sosem volt felhőtlen a viszony, Zsazsa 2005-ben pert indított Francesca ellen, lopással és csalással vádolta meg a gyerekét, aki több mint egy éve halt meg. Lánya haláláról azonban Gábor Zsazsa nem tud. Férje ugyanis eldöntötte, nem árulja el az egykori dívának.

Egyetlen saját gyermeke született Gábor Zsazsának Forrás: AFP

A sztár és utolsó férje három felnőtt férfit fogadott örökbe, akik állítólag dollármilliókat fizettek a hercegi párnak a nemesi címért. Von Anhalték 2006-ban adoptálták az 1969-ben született Marcus Eberhardtot, majd az 1967-es születésű Oliver Bendig és Michael Killer sebész lett a nemesi család sarja. Hab a tortán, hogy maga Frederic von Anhalt herceg sem született arisztokrata. A német üzletember, aki Hans Robert Lichtenberg néven született, 1980-ban egy vagyont fizetett az elszegényedett, özvegy Mária Auguszta anhalti hercegnőnek, hogy fogadja őt örökbe.

Gábor Zsazsa szállóigévé vált mondásai

Az utolsó kívánság:

Korábban arról számoltunk be, hogy a Golden Globe-díjas magyar színésznőnek az volt az utolsó kívánsága, hogy Magyarországon szeretne meghalni. Hogy Budapesten akarja tölteni azt az időt, ami még az életéből hátravan.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.