Népi hagyományok és húsvéti babonák

Forrás: Press Loft -
babona népi szokások húsvét
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tudtad, hogy a húsvéthoz is számos népi szokás, hiedelem és babona kapcsolódik?

Azt mindannyian tudjuk, hogy a húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. A Biblia szerint pénteken keresztrefeszítették Jézust, aki a harmadik napon, azaz vasárnap feltámadt. A feltámadása rengeteg mindent szimbolizál: például a tettével legyőzte a halált, és megszabadította az embereket a bűneiktől is.

Kezd el az ünnepi készülődést - Szívmelengető húsvéti dekorációk otthon Forrás: Press Loft

Manapság is sokan követik az ünnep vallási hagyományait, de rengetegen arra használják ki ezt a néhány napot, hogy összeüljenek a családjukkal, és értékes időt töltsenek együtt.

Akármilyen apropóból is tartjuk az ünnepet, azt érdemes tudni, hogy a Húsvét is számos olyan babonát hordoz magában, mint az Újév vagy a Luca napja. Többnyire a jólét, az egészség és a szerelem köré épülnek ezek a hiedelmek, ami nem csoda, hiszen ez a három tényező teszi a legtöbb ember érdeklődési körét.

  • Húsvét reggelén állítólag nem szabad seperni, mert azzal kiseperjük az életünkből a szerencsét. Takarót kirázni is tilos, mert azzal pont az ellenkezőjét, balszerencsét hozhatunk magunkra.
  • Az ünnep idején egy szem barka a legnagyobb egészségvédőszer. Ha lenyelünk egy darab barkát, akkor az megvéd minket a különféle gyomorbetegségektől.
  • Elviekben, aki nem eszik húst az ünnep alatt, az egész évben nem lesz lázas.
  • A tojásfesténél is csak óvatosan, ugyanis a népi hiedelmek szerint a tojásra írott szövegeknek mágikus ereje van, amik aztán meg is valósulhatnak.
  • Aki szerelemre vágyik, az díszítse piros tojással a barkaágat.
  • Legjobb barátunk a nyúlláb, amit ha a bal zsebünkben tartunk, akkor megnöveli a szerelem esélyét, új kapcsolatokat hozhat és még a szellemektől is megvéd.
  • Viszont húsvétkor nem szabad az égre nézni, mert aki hullócsillagot lát, az könnyen elveszítheti a szeretőjét.
II. Erzsébet halála után ezt a forgatókönyvet követikhttp://www.life.hu/kult/20170413-ii-erzsebet-halala-utan-ez-lesz-a-forgatokonyv.htmlMár 65 éve uralkodik II. Erzsébet, nehéz elképzelni nélküle a királyi családot, de sajnos ő sem élhet örökké. Mivel nemsokára betölti a 91. életévét, már elkészült a pontos terv arra az esetre, ha a királynő távozna az élők sorából. Amint ez bekövetkezik, III. Károly királlyá válik. Kult--Emberi arcon ábrázolt ételek: szürreális fotósorozat!http://www.life.hu/kult/20170412-emberi-arcon-abrazoltak-az-eteleket.htmlAz ételképek átalában gőzölgő leveseket, vagy éppen csillogó gyümölcsöket jelentenek, ezt értelmezte újra Robbie Postma séf Robert Harrison fotóssal. Ők inkább kreatívan és szürreálisan mutatják be a menüt: az étel hozzávalóit az emberi arcon ábrázolják. KultOrigoMeghalt Erdei Klári rádióbemondóhttp://www.life.hu/kult/20170410-elhunyt-erdei-klari-radiobemondo.htmlKilencvenkét éves korában meghalt Erdei Klári, a Magyar Rádió egykori bemondója - hangzott el a Kossuth Rádióban hétfő este. KultOrigoÍgy nyílnak Japánban az akácfák: Fotó!http://www.life.hu/kult/20170407-ilyen-gyonyoru-a-cseresznyefak-viragzasa.htmlSzereted a tavaszt, a virágokat, a színekbe öltöző természetet? Ha igen, akkor mindenképp csodáld meg a legfrissebb galériánkat. KultOrigoEzek a legszebb magyar szerelmes filmekhttp://www.life.hu/kult/20170403-legszebb-magyar-szerelmesfilmek.htmlEnyedi Ildikó Arany Medve-díjjal kitüntetett különleges szerelmes filmje, a Testről és lélekről jelenleg is fut a hazai mozikban - és kiváló apropót szolgáltatott számunkra ahhoz, hogy listára gyűjtsük a neves elődeit, azaz a legfontosabbnak tartott és kedvenc hazai romantikus mozijainkat. KultOrigoTom Jones lép fel a VeszprémFesten!http://www.life.hu/kult/20170404-tom-jones-lep-fel-a-veszpremfesten.htmlIdén is lesz VeszprémFest, ugyan új helyszínen várja majd az érdeklődőket, de rengeteg sztárral. A legnagyobb kétségkívül Tom Jones lesz, de nem ő az egyetlen, aki szórakoztatja majd a közönséget. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.