Geszti Péter bejelentette: újra összeáll a Jazz+Az

Forrás: Polyak Attila/Origo -
Jazz+Az zene kultúra koncert együttes Dés László Geszti Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újra együtt áll színpadra a Jazz+Az. Geszti Péter megtette a nagy bejelentést, már a promófotózáson is túl vannak. 

„Évek óta pedzegeti Péter, hogy kellene egy ilyet csinálni, de én ezt próbáltam tolni” – mosolygott Dés László. Geszti Péter ugyanis bejelentette, hogy újra összeáll a Jazz+Az.

„Hát összeáll a Jazz+Az, mert eljött az ideje ennek 20 év után, hogy fölmenjünk a színpadra. Alapvetően nem tudom megindokolni, hogy miért vártunk ezzel ennyit, meg miért nem jött össze korábban. Alapvetően azt vettem észre, hogy ha az élet akar valamit, akkor az összeáll” – mesélte a Fókusznak Geszti.

A stáb a nagykoncertjükhöz készülő plakát fotózásán látogatta meg őket. Így láthatjuk, hogy a három énekesnő, Kozma Orsolya, Váczi Eszter és Behumi Dorottya szint semmit sem változott.

Az 1997-ben alakult zenekar mindössze két évig koncertezett, ám akkora sikerük volt, hogy az énekesnők mellé testőrt is kellett fogadni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.