Hatalmas dobásra készül Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito: ettől megőrül majd a közönség

Forrás: Videa -
Arnold Schwarzenegger folytatás Ikrek (film) Danny DeVito
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Folytatás készül Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito több mint harminc éve készült Ikrek című vígjátékához.

A Triplets című filmet januártól forgatják Bostonban, a rendezői székben ismét Ivan Reitman ül majd. Az ikrekhez harmadik testvérként Tracy Morgan csatlakozik, akit a nézők mások mellett A stúdió című sorozatból ismerhetnek.

A 74 éves rendező elmondta, hogy eredetileg Eddie Murphyt választották ki harmadik testvérnek, de a színész, akinek idén mutatták be Amerikába jöttem 2. című filmjét - amelyben egyébként Morgan is szerepelt -, elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni a forgatást.

De Vito és Schwarzenegger az Ikrekben Forrás: Videa


Schwarzenegger és Reitman a negyedik közös produkciójukban dolgozik majd együtt: korábban az Ovizsaru, a Junior és az Ikrek című vígjátékokat készítették. A 18 millió dollárból (5,4 milliárd forintból) forgatott Ikrek hatalmas kasszasikert hozott: 216 millió dollárért (65 milliárd forintért) váltottak rá jegyet a nézők. A film Schwarzenegger számára is az egyik legjövedelmezőbb munka lett: a bevétel mintegy 20 százalékát kapta meg.

A 74 éves hollywoodi akciósztár és kaliforniai kormányzó legutóbb 2019-ben szerepelt a filmvásznon a Terminátor: Sötét végzet című sci-fiben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.