Bokszolóként kezdte a pályafutását, 192 centisen sem volt elég magas egy szerephez, a Star Warsban szerepelve a forgatókönyvet sem olvasta el, és jóval 50 felett lett akciósztár. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 70. születésnapját ünneplő Liam Neeson kapcsán.

Rövidítve használja a nevét.

William John Neeson néven született 1952. június 7-én Észak-Írországban egy szakácsnő és egy iskolai gondnok gyermekeként. A Liam egyrészt a William rövidítése, de létezik önálló, ír eredetű keresztnévként is, a jelentése pedig „erős akaratú harcos".

Bokszolóként kezdte.

Fiatalon nagyon sokféle munkába belekóstolt. Dolgozott targoncásként, teherautó-sofőrként, építész asszisztensként, és amatőr bokszolóként is egész szép karriert futott be. Mielőtt pedig belevágott volna a színészkedésbe, tanár szeretett volna lenni.

Fiatalon az idősebb nőket szerette.

A karrierje első jelentősebb filmszerepét az Excalibur című lovagos filmben játszotta, és a forgatáson összejött a nála hét évvel idősebb Helen Mirrennel, akivel aztán négy éven alkottak egy párt. Amikor pedig Hollywoodba költözött, a nála tíz évvel idősebb Barbra Streisanddal kezdett két éven át tartó kapcsolatba.

192 centisen sem volt elég magas egy szerephez.

A herceg menyasszony szereplőválogatásán a rendező Rob Reiner alacsonynak titulálva megvetően elhajtotta, amikor Fezzik, az óriás szerepére jelentkezett. A 192 centi magas Neeson karrierje egyik legkellemetlenebb élményének nevezte az esetet. A szerepet végül a 224 centis André Roussimoff kapta meg.

Náciként figyelt fel rá Steven Spielberg.

A Felhők között a nap című filmben magas rangú nácit játszott, és ebben a szerepében figyelt fel rá Steven Spielberg, hogy aztán neki adja a 2. világháborús hős zsidómentő Oskar Schindler szerepét.

A Star Warsért olyat tett, mint egyetlen más filmjéért sem.

Óriási Star Wars rajongó volt világéletében, és amikor George Lucas hosszú évtizedek után felélesztette a szériát, Neeson mindenáron benne akart lenni a filmben. Így amikor felajánlottak neki egy szerepet a Baljós árnyakban, azt gyorsan elfogadta anékül, hogy akár a forgatókönyvet is elolvasta volna.

Tragikus körülmények között vesztette el a feleségét.

Először az Ellis Island sorozat forgatásán ismerkedett meg Natasha Richardsonnal, de csak évekkel később, a Nell, a remetelány című 1994-es film készítésekor szerettek egymásba, és még abban az évben összeházasodtak. 15 éven át voltak házasok, és Richardson egy szörnyű baleset következtében vesztette el az életét: síelés közben beütötte a fejét, és a kórházba szállítása után elhunyt.

Alkoholista lett a gyász miatt.

A felesége halála után az alkoholban keresett vigaszt, ami odáig fajult, hogy már napi két-három üveg bort is elfogyasztott. Ez egyre súlyosabb következményekhez vezetett, ezért aztán 2014-ben úgy döntött, hogy végleg felhagy bármilyen alkohol fogyasztásával.

A fiával filmben emlékeztek meg a halottjukról.

A Made in Italy című 2020-as filmben a fiával, Micheál Richardsonnal olyan apa-fiú párost játszottak, akik egy toszkánai villát készülnek eladni, ehhez azonban fel kell előbb újítaniuk a rég üresen álló épületet. Miközben pedig a munkálatok nyári kalanddá válnak, szembe kell nézniük a család harmadik tagjának, a halott anyának és feleségnek a hiányával is. Micheál Richardson az édesanyja emlékére vette fel művésznévnek a Richardsont a hivatalos születési neve, a Neeson helyett.

Ezentúl is akciófilmekben láthatod.

Korábban egyáltalán nem preferálta az akciófilmeket, az Elrabolva óriási sikere nyomán viszont jóval ötvenen felül lett akciósztár Neesonból, aki azóta le sem bír állni a hasonló műfajú mozik sorozatgyártásáról. Az idehaza áprilisban bemutatott Sötét múltban is ilyen szerepben láthattuk, és a nyár elején érkező Memory-ban is akciózni fog.