Újra összejöttek? Együtt volt Katy Perry és Russell Brand

katy perry válás kosárlabda Russell Brand randi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amióta év elején elváltak, Katy Perry és Russell Brand nem mutatkozott egy helyen. Most azonban megtört a jég, az egykori sztárházaspár tagjai ugyanis mindketten jelen voltak egy kosárlabdamérkőzésen.

Év elején ért véget Katy Perry és Russell Brand viharos és szenvedélyes házassága, és a sztárpár tagjai azóta nem mutatkoztak egy helyen. Most azonban megtört a jég, hiszen mindketten ott voltak a Los Angeles-i Staples stadionban a Lakers kosárlabdacsapat szezonnyitó mérkőzésén.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a két sztár nem ült egymás mellett. Egymással szemben, a kosárlabdapálya szélén található bérelt székeken foglaltak helyet és a mérkőzés szünetében sem álltak szóba egymással. Nem ők voltak az egyetlen híresség az épületben, hiszen ott volt a helyszínen a Lakers nagy rajongója, Jack Nicholson is, aki a szezonhoz méltóan töklámpást ábrázoló pólót viselt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.