Robbanás Óbudán - Két holttestet találtak

holttest kilakoltatás Óbuda robbanás katasztrófa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mentőalakulatok két holttestet találtak szerda este a feltehetően gázrobbanásban megsérült III. kerületi Tímár utcai házban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

Hajdu Márton elmondta, két embert, egy férfit és egy nőt kerestek, és egy férfi, valamint egy női holttestet találtak. Amennyire a romokból meg lehet ítélni, az áldozatok egy helyiségben tartózkodtak - tette hozzá. Az életveszélyessé vált épületbe a tűzoltók és a Hunor mentőcsapat tagjai sokáig nem tudtak bejutni az időről időre az utcára hulló épületdarabok miatt.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo
Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Szerda hajnalban a budapesti III. kerületben, a Pacsirtamező és a Tímár utca sarkán lévő társasházban történt robbanás, a lakók mentésére is szükség volt. A ház felső két szintje leomlott. A ház legfelső szintjén lakó két idős ember eltűnt. A helyszínről egy férfit könnyebb sérülésekkel szállítottak be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba. Az intézmény tájékoztatása szerint a férfi saját lábán hagyta el a kórházat.
A III. kerületi önkormányzat arról tájékoztatott, hogy négy embernek, köztük egy házaspárnak biztosítottak átmeneti lakhatást, és további kilenc lakó ideiglenes elhelyezését oldották meg. Várhatóan csütörtökön újabb statikai vizsgálatot végeznek a házon, hogy tisztázzák, mely lakásokba lehet visszamenni a személyes holmikért.
A Hunor mentőcsoport befejezte tevékenységét a Tímár utcában. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy tűzoltóegysége ott marad arra az esetre, ha a korábbi tűz parazsából valami "visszagyulladna" - mondta Hajdu Márton.

Forrás: MTI

Így szoktam le a cigiről - 3 bevált módszerhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130716-leszokas-a-dohanyzasrol-3-bevalt-modszer.htmlKelly Brookot csúnyán megcsalta barátjahttp://www.life.hu/szeress/20130807-kelly-brook-modellszineszno-szakitott-baratjaval-danny-ciprianival.htmlÚj csajával romantikázott Leonardo DiCapriohttp://www.life.hu/szeress/20130807-leonardo-dicaprio-szinesz-uj-modell-baratnojevel-toni-garrnnal-romantikazott-ibizan.htmlBúcsúzik a színháztól és hazájától Ádok Zolihttp://www.life.hu/legykepben/20130807-adok-zoli-enekes-elhagyja-a-szinhazat-es-hazajat-mert-hajon.htmlErős Antónia vágta fel az ország cukormentes tortájáthttp://www.life.hu/legykepben/20130807-az-orszag-tortaja-2013-magyarorszag-tortaja-milotai-mezes-grillazstorta.htmlOrosz Barbara: Elköltözött tőlem a páromhttp://www.life.hu/legykepben/20130807-orosz-barbara-a-tv2-tusarok-musorvezetoje-bavallotta-szakitasat-a-ferfi.htmlExtrém ruhában szigetelt az újdonsült feleséghttp://www.life.hu/legykepben/20130806-galambos-dorina-a-mrs-colombo-egyuttesenekesnojepely-barna-felesege-neon-szinekben.htmlFeléli tartalékait Szebeni Istvánhttp://www.life.hu/legykepben/20130805-szebeni-istvan-egykori-hirados-meg-mindig-munkanelkuli-feleli-tartalekait.htmlTalpig öltönyben fesztiválozott a politikushttp://www.life.hu/legykepben/20130806-schmuck-andor-oltonyben-fesztivalozott-a-politikus-uj-baratnojevel-lindaval.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.