Détár Enikő Fókusz fogyás válás RTL Klub Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az utóbbi hetek bulvárcímlapjainak kétségkívül állandó szereplői Détár Enikő és Rékasi Károly. A színészházaspár a Fókusz kamerái előtt szólalt meg, ám azt, hogy tulajdonképpen hogy is állnak egymással, most sem tudtuk meg.

Détár Enikő és Rékasi Károly együtt lépett fel a hétvégén a Szív Napja rendezvényen. Ott nyilatkoztak az RTL Klubnak, de tiszta vizet most sem öntöttek a pohárba, így egészen biztosan ezzel nem érnek véget a találgatások

"Amit tettem és teszek, azért vállalom a felelősséget, mert az én döntésem alapján született minden" - jelentette ki Rékasi, és hozzátette: Enikővel ettől függetlenül jól tudnak együttműködni a színpadon. Détár Enikő pedig arról beszélt, hogy mindenkinek olyan boldog 28 év házasságot kíván, mint amit ők megéltek. "Szeretem ezt a palit, és ezt nemcsak otthon a konyhában mondom el neki, hanem vállalom ország-világ előtt, aztán lesz, ami lesz" - tette hozzá.

MTI / Kallos Bea
MTI / Kallos Bea

Enikő azt állítja - a híresztelésekkel ellentétben -, hogy remek formában van, rengeteget dolgozik, igaz, most megtámadta egy vírus, így gyengélkedik. Rékasi arról beszélt, az bántja a legjobban, hogy a címlapokat a gyermekeik is látják.

Hogy milyen kapcsolat van közte és Pikali Gerda között, arra nem kaptunk választ.

Csak injekcióval tudott fellépni Détár Enikőhttp://www.life.hu/legykepben/20130930-detar-eniko-szineszno-betegen-allt-szinpadra-ferjevel-rekasi-karollyal-egy.htmlDétár Enikő elképesztően vékony letthttp://www.life.hu/life/galeria/20130926-detar-eniko-elkepesztoen-vekony-lett.htmlCsontsoványra fogyott Détár Enikőhttp://www.life.hu/legykepben/20130923-detar-eniko-szineszno-sokat-fogyott-az-utobbi-idoben-valoszinu-hazassagi.htmlÚjra együtt Détár és Rékasi?http://www.life.hu/legykepben/20130903-visszakoltozott-felesegehez-detar-enikohoz-a-baratok-kozt-bartha-zsoltja-rekasi.htmlDétár Enikőnek hiányzik Rékasihttp://www.life.hu/legykepben/20130829-detar-eniko-magyar-szineszno-rekasi-karoly-magyar-szineszt-a-volt.htmlDétár Enikő: "Jól vagyok"http://www.life.hu/legykepben/sztarok/20130817-detar-eniko-szineszno-a-valas-ota-eloszor-beszel-magarol-es.htmlMegerősítették a nehézségek Détár Enikőthttp://www.life.hu/legykepben/20130628-detar-eniko-magyar-szinesznonek-edesanyja-gyuruje-ad-erot.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.