Kalifornia egykori kormányzója és felesége külön folytatják életüket!

Terminátor Arnold Schwarzenegger válás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Huszonöt év után Kalifornia kormányzója, az egykori szuperhős, Arnold Schwarzenegger és neje, Maria Shriver válni készülnek.  

A pár a napokban tette közzé válásuk tényét. "Továbbra is együtt gondoskodunk majd a négy gyermekünkről. Mindkettőnk számára ők a legfontosabbak az életünkben. Alaposan átgondoltuk és meghoztuk a döntésünket, ehhez pedig sem nekünk, sem a családunknak és a barátoknak nem lesz hozzáfűznivalójuk. Szeretnénk kérni a média és a rajongók megértését, és azt, hogy tartsák tiszteletben a döntésünket" - vallotta egy sajtóközleményben a válófélben lévő házaspár.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A Terminátor-filmek sztárja és Shriver 1977-ben, egy teniszmérkőzésen találkozott először egymással, majd 1986-ban házasodtak össze. A hatvanhárom éves Arnold Schwarzenegger visszatérni készül a filmszakmába: három új mozira szerződött le nemrég.


Falusi Mariannt kirabolták!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110510-kifosztottak-falusi-mariannt.htmlRabosították Liptai Claudiáthttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110510-rabositottak-liptai-claudiat.htmlKi csábítja el Alekoszt?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110510-alekosz-uj-musora-trashreality.htmlVV4 titkok: Ami a műsorból kimaradt!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110509-valo-vilag-4-finale-eva-nincsetelenul-kerult-ki-a-villabol.htmlAlekosz mégsem egy kiborg - kulisszatitkok a VV4 fináléjárólhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110509-vv-gigi-banatara-alekosz-nyerte-meg-a-valovilag4-millios-fonyeremenyet.htmlAlekoszt szétszedik a nők új műsorábanhttp://www.life.hu/legykepben/20110509-alekosz-showja-szerelem-a-legfelsobb-szinteken.htmlVV4: Döbbenet! Alekosz nyerte meg a ValóVilág-ot!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110508-vv4-elkezdodott-a-valovilag4-finaleja-szoros-az-eredmeny-eva-alekosz.htmlKatalin hercegnő nagybátyja szállítja a kokaint és a prostikat a királyi partikra?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110508-kate-middleton-nagybatyja-szallitja-a-kokaint-es-a-prostitualtakat-a.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.