fashion week halál Marilyn Monroe ruha stílus évforduló stílusikon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Marilyn Monroe, a díva 50 évvel a halála után is ugyanolyan sikeres és ismert, mint karrierje csúcsán, az ötvenes években volt. Jól bizonyítja ezt, hogy közel 3,4 millió rajongója van a legnépszerűbb közösségi oldalon.

Ikonikus stílusa a mai napig inspirációt nyújthat szinte bárkinek. Meglepő módon ehhez még csak platinaszőke hajra sincs szükség és nem kell a félig leeresztett szemhéjak mögül búgó hangon csacskaságokat susogni. Marilyn Monroe titka ugyanis nem (csak) ebben rejlik, stílusa sokkal letisztultabb volt, mint gondolnád. Tény, hogy diadalmenetének sok köze volt ahhoz, hogy imidzsét nagyon szigorúan felépítették: a hidrogénszőke haj, a vörös rúzs, a kissé rekedtes hang és pihegő beszéd jellemezte. Ebből a gondosan megtervezett marketingakcióból viszont semmit nem vett észre, vagy nem akart észrevenni a közönség. Talán pont ezért érdekes olyan interjúkat hallgatni vagy olvasni, ahol az ismerősei nyilatkoznak arról, milyen is volt a díva valójában.

Jill Taylor, az Egy hét Marilynnel című film jelmeztervezője szerint Marilyn Monroe hétköznapi stílusának nem sok köze volt annak az ikonikus teremténynek a megjelenéséhez, aki lehengerelte az egész világot. A szőke ciklon jóval megelőzte a korát: az ötvenes évek makulátlanságra törekvő, skatulyából kihúzott született feleségeivel szemben nagyon egyszerűen öltözködött és elsősorban a kényelem vezérelte. Arthur Millerrel kötött házassága után például szívesen viselt férfiing és egyszerű ceruzaszoknya kombinációt, amiben ugyanolyan szexi volt, mint bármelyik, sokat megmutató filmes jelmezében.

Life.hu tipp: A fekete ceruzaszoknya nagyon jól kihasználható alapdarab. Az ideális szoknya a combok és a fenék vonalát követi, de nem cuppan rájuk. A térd fölött vagy a térd alatt néhány centire végződik. Az ennél hosszabb és az ennél rövidebb ceruzaszoknya nem elegáns, olyat inkább ne válassz.


Marilyn Monroe fotó: AFP
Marilyn Monroe fotó: AFP

Öv:
Kardigán:Ceruzaszoknya: Napszemüveg:Ing:
Cipő:

Hollywood akkoriban futószalagon, nagyon pontos receptúra alapján gyártotta a sztárokat. Megvolt a szexi szőke, a végzet vörös asszonya, a harcias tekintetű fekete démon prototípusa, de ikon csak abból lett, aki képes volt tökéletesen azonosulni a ráillesztett címkével, és még túl is mutatott azon. Monroe minden porcikájában maga volt a szexualitás, amelyet a legegyszerűbb ruhákkal sem tudott leplezni. Számtalan felvételen látható egyszerű fekete felsőben és hétnyolcados, magas derekú farmerben. Ehhez elég volt egy magas sarkút húznia és jellegzetes, billegő járásával elindulnia, máris ezer meg ezer tekintetet vonzott magára.

Life.hu tipp: A hétnyolcados, sötét színű farmer balerinacipővel és háromnegyedes ujjú felsővel klasszikusan elegáns, mégis lezser viselet. Kiegészítőként válassz hozzá férfiórát, mert, ahogy már írtunk róla, egy csipetnyi férfias elem még inkább kiemeli a nőiességet.


Marilyn Monroe fotó: AFP
Marilyn Monroe fotó: AFP

Napszemüveg:Fekete felső:Felső:Farmer:Balerinacipő:

Marilyn ruhatárára jellemzőek voltak a nem túl mélyen kivágott felsők és rendszeresen viselt garbót is. A magas nyakú pulóver zártsága még inkább kiemelte nőies idomait. Nem idegenkedett a rövidke, sőt, egészen aprócska daraboktól sem. Brigitte Bardot-val együtt ő volt a másik híresség, aki az akkor még botrányosnak tartott bikini mellett kampányolt csupán azzal, hogy rendszeresen fotózták benne.

Life.hu tipp: A garbó bizonyos mellméret fölött nem álll jól, mert "bögyössé", nem pedig szexivé teszi viselőjét. Marilyn Monroe szívesen viselt egyszerű, galléros pólókat is, amelyek szintén nőiesek és kényelmesek, de a dekoltázsuk előnyösebb, ha nagyok a melleid.


Marilyn Monroe fotó: Northfoto
Marilyn Monroe fotó: Northfoto

Top:Magas derekú sort:Gallérnyaklánc:Szandál:Cipő:

Ma már tudjuk, hogy a szinte csak erotikus kisugárzásán alapult sikere egy idő után súlyos teherként nehezedett rá. Ma is döbbenetes sikerének mégsem egyedül a szexuális energia volt a titka - írja a Daily Mail online kiadása, akik Lois Bannert, a díva legújabb életrajzának szerzőjét idézték. A korai halála miatt (augusztus 5-én lesz 50 éve, hogy 36 évesen elhunyt) csak olyan képek maradtak fent róla, amelyek szépségének teljében konzerválták az örökkévalóság számára. A konzerválás mikéntje a feledhetetlenség másik oka. Marilyn imádta a kamerát, a kamera pedig imádta őt, és ezt a díva tudatosan ki is használta. Ő volt az egyik legtöbbet fotózott híresség a 20. században. A harmadik - az eddigieknél sokkal prózaibb ok - a pénz. Marilyn Monroe-val ugyanis a mai napig szinte bármi eladható. Még az ötvenes évek ihlette ruhadarabok is 2012-ben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.