A város, amit nem csak Rómeó és Júlia miatt érdemes felkeresni

Forrás: Thinkstock -
Verona Olaszország Scaligeri család középkor Aréna városlátogatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Észak-Olaszország egyik gyöngyszeme a 260 ezer lakosú Verona, amely az elmúlt évtizedben Firenze után a turisták egyik legkedveltebb célpontjává nőtte ki magát. Ha ellátogatsz a városba, járj nyitott szemmel és igyekezz megérezni a hangulatát, ami a ritkaságnak számító történelmi emlékek mellett az apró részletekben rejlik. 

Korábban főleg az Arénában megrendezett nyári operafesztivál miatt utaztak ide a külföldi és hazai turisták, ma azonban már az egész város hangulata, történelmi épületei miatt kedvelik a látogatók. Sajnos nincs közvetlen repülőjárat Magyarországról, így ha nem akarod a bergamói vagy velencei reptérről vonattal vagy kocsival folytatni az utat, akkor menj itthonról autóval: Magyarországról 8-9 óra alatt elérhető Verona.

Forrás: Thinkstock

Az UNESCO 2000-ben világörökségi státuszt adományozott Veronának, ami Róma után a második ókori emlékekben leggazdagabb város. Ráadásul Európa egyik legromantikusabb helye is, a szerelmesek kedvelt úti célja, hisz Rómeó és Júlia története itt játszódott. Verona arculatát meghatározzák az 1260-tól 1387-ig uralkodó olasz fejedelmi család, a Scaligerik által épített jellegzetes paloták és épületek.

A Life.hu tippje:

Nézd a falakat, a kapuk fölött lévő díszítéseket, a minden erkélyre bőven jutó virágokat és fákat! Kukkants be a kapuk aljában megbújó, festett, fából készült mennyezetekre, a lakóházak udvaraiba, a nyitott lépcsőházakba!

Forrás: Polesz Ábel

Ne csodálkozz azon, ha a számos templom és kis kápolna nem mindegyike üzemel szent helyként, hisz annyi van belőlük, hogy néhányat étteremnek alakítottak át. Barangolj az utcákban, és élvezd az isteni eszpresszót, igyál egy alkoholmentes aperitivót (Crodino) vagy proseccót, úgy, ahogy a helyiek teszik ebéd és vacsora előtt a közkedvelt bárokban. Ha így teszel, te is ráérzel arra, miért is nagyon jó Veronában turistáskodni!

Az ókori amfiteátrum, az Aréna Verona a legismertebb nevezetesség, innen a Piazza (tér) Bra-ról indulhatsz a város gyalogos bejárására. 1913 óta minden nyári szezonban tartanak az Arénában előadásokat, főleg operát, de adtak itt koncertet olyan neves könnyűzenei előadók, mint a Pink Floyd, a Deep Purple, a Dire Straits.

Már az is nagyon látványos, amikor az előadás előtt nagyestélyibe öltözött hölgyek és szmokingos urak sétálgatnak, kávézgatnak, vacsoráznak a téren. A rengeteg hatalmas díszlettel megrendezett előadás pedig azokat is lenyűgözi, akik nem operarajongók. Ha kicsit megpihennél a városnézés vagy az opera előtt, az Arénával szemben, az árkádok alatt található BREAK nevű önkiszolgáló étterembe bátran beülhetsz - a legjobb helyen, baráti áron ehetsz-ihatsz. Természetesen nem kötelező ennyire kiöltözni az előadások megtekintésére, örömmel látják a farmeros nézőket is. Ne lepődj meg, ha látsz olyanokat, akik kispárnát cipelnek magukkal - a kövek ugyanis a nyári forró napsugaraktól estére annyira felforrósodnak, hogy lehetetlen égési sérülések nélkül leülni rájuk.

Az Aréna földrengés után épen maradt külső falánál kezdődik az elegáns sétálóutca, a Via Mazzini, amely elvezet Rómeó és Júlia erkélyéhez. Az utca végén jobbra fordulva, pár háznyira a Via Cappellón áll a szerelmesek zarándokhelye, Júlia háza és erkélye.

Forrás: Thinkstock

A kapubejáróban található Júlia fala, amely szerelmes üzenetekkel, szivecskés falfirkákkal van beborítva. A világ minden tájáról érkező turisták nem bírják ki, hogy ne hagyjanak egy szerelmes mondatot a falon, amelyen rengeteg magyar " szeretlek"-re rábukkanhatsz, ha szemfüles vagy. A házban sok látnivaló nincs, a világhírű erkélyre viszont már csak a romantikus hangulata miatt is érdemes felmenni. Az erkély alatt álló Júlia szobor egyik mellén a bronz fényesre van kopva, ugyanis a legtöbb turista nem hagyja ki azt a kultikus fotót, ahol Júlia keblét tartja a kezében.

Forrás: Thinkstock

Ha a Via Mazzini végén balra fordulsz, a város második leghíresebb terére érkezel, a Piazza delle Erbére. A házak nagy része megőrizte középkori, festett homlokzatát, nem véletlenül szeretett volna pár évvel ezelőtt a világsztár, Madonna is itt egy házat vásárolni. A tér közepén egy 4. századi Madonna-szobor csodálható meg, persze nem ez ihlette meg az énekesnőt.

Forrás: Thinkstock

A tér északi oldalán Verona egyik jelképe, a 84 m magas, 12. századi Torre dei Lamberti áll. Ide érdemes felmenni vagy liftezni - csodálatos kilátás nyílik a városban kanyargó Adige folyóra és a várost körülvevő dombságra.

Forrás: Wikipedia

A Piazza Erbéről kiindulva bármelyik kis utcába vagy sikátorba visz az utad, mindenhol találsz valami lenyűgöző épületet, gyönyörűen felújított középkori emléket, mint a Piazza dei Signorit Dante szobrával, a családi síremléket, a Scaligeri árkádot, amely a gótikus művészet remekműve, a mellette lévő Santa Maria Antica nevű templomot. De még a tér mögött található kormányzati hivatal, a Prefettura is egy díszes, Scaligeri-palotában kapott helyet, hiszen itt ebből akad bőven. Itt áll a legnagyobb veronai templom, a gótikus Sant Anastasia. Azt azonban jó, ha tudod, hogy a veronai templomok többségében fizetni kell a látogatásért.

Forrás:Prefettura di Verona

Érdemes nyitott szemmel járni és felfelé is nézni, megfigyelni a részleteket, bekukkantani az udvarokba. Megdöbbentő, hogy milyen minőségben sikerült megóvniuk és mindenki által hozzáférhető látványosságként kezelni az olaszoknak a több száz éves házakat, templomokat.

A Piazza Erbe tér végén balra is folytathatod a nézelődést a sétálóutcán, a Porta dei Borsarin. Az utcában találsz egy étteremként működő templomot, és itt van a város legkisebb ékszerboltja is, amely szinte csak egy kirakatból áll. De ebben a sétálóutcában fedezheted fel Verona egyik legrégebbi kávéházát is. A San Giovanni in Foro nevű templom mellett elhaladva a III. századi római városfal maradványához, a Porta dei Borsari kapu árkádjához érkezhetsz. Ha átsétálsz a kapun és jobbra, a folyó felé veszed az irányt, feltűnik az Adigén is átivelő Scaligeri vár, a Castelvecchio, amelynek érdemes a falai között barangolni.

Forrás: Thinkstock

Ha a Piazze delle Erbe végén inkább jobbra indulsz el, akkor a Dómot érintve szintén kijutsz a kanyargó folyó, az Adige partjára. A római, Kr. e. 100-ban épített kőhíd, a csipkés Ponte dei Pietra átvezet a város túloldalára. A híd négy boltívét a II. világháború végén a visszavonuló német csapatok felrobbantották, de 1957-ben, az eredeti építőanyagokból újjáépítették.

Forrás: Thinkstock

A túlsó parton egy római színházat, a nyáron működő Teatro Romanót találod, a magasban pedig a San Pietro várat.

Forrás:Thinkstock

A nem látogatható épülethez a híd tövéből, a színház mellől induló lépcsőn lehet felgyalogolni, de a különleges, városközpontra néző panorámán kívül egyéb látnivaló nem vár.

Kisebb kitérővel, de még Verona belvárosában található az 1138-1398 között épült, San Zeno Maggiore-bazilika, amit Olaszország legszebb templomai között tartanak számon.

Ha már eljöttél Rómeó és Júlia városába, akkor érdemes ellátogatni Júlia sírjához is, amely egy XIII. századi kapucinus kolostorban rejtőzik.

Verona,Via del Pontiere 35 Forrás: Tomba di Giulietta

Szombatonként pedig a stadion mellett hatalmas, autentikus olasz piac vár rád délig, ahol remek olasz cipők és ruhák között válogathatsz és ehetsz hozzájuk zacskóból olajban sült, panírozott tengeri herkentyűket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.