Nagy Alexandra: Életem eddigi legnagyobb kalandja, hogy a dzsungelben „repülhettem"

Forrás: Nagy Alexandra -
Laosz Barátok közt Ázsia Nagy Alexandra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy Alexandra szenvedélyes utazó hírében áll, ha teheti, repülőre száll, aztán irány a nagyvilág! A Barátok közt sztárja valósággal rajong a keleti kultúráért, és rengetegszer járt már Ázsiában, de csak mostanában sikerült bakancslistája egyik legextrémebb tételét kipipálnia. A bájos színésznő előbb Bangkokban és Hatjajban turistáskodott, majd belevetette magát a laoszi dzsungelbe, ahol különleges módon tapasztalhatta meg a szabadság és a természetközeliség érzését. Most erről mesélt a Life.hu-nak.

Egy ország, ahol senki nem siet

Laosz gyakran lemarad a turisták kegyeiért folytatott versenyben, szomszédjait (Thaiföld, Vietnam, Kína) jóval többen látogatják, pedig csupa meglepetés ez a délkelet-ázsiai ország. Ott vannak a trópusi esőerdők, a vízesések, az örökzöld kávéültetvények, az ősi templomok és a barátságos helyiek, akik soha nem rohannak, és mindig mosolyogva fogadják a turistákat. Alexandra feldobódva mesélt nekünk a nemrég átélt eseményekről, amelyek során valóra vált egy nagy álma is. „Kicsit korábbra terveztem az utazást, de most adódott lehetőségem eljutni arra a helyre, amit egyébként régóta kinéztem magamnak. A The Gibbon Experience egy ökoturisztikai projekt a veszélyeztetett gibbonok védelmére, ami Laosz egyik legizgalmasabb kalandjának nevezhető. Régóta vágytam már eg ilyen kihívásra."

Most adódott lehetőségem eljutni arra a helyre, amit egyébként régóta kinéztem magamnak Forrás: Nagy Alexandra

Túra az ismeretlenbe

A sorozat szőke naiváját alakító színésznő az egyik barátnőjével vágott neki a dzsungelnek, és saját bevallása szerint az elején kicsit meg is voltak ijedve, főleg mikor alá kellett írniuk egy nyilatkozatot, hogy vállalják a megszokottnál nagyobb kockázatokat. Nyilván egy ilyen túra mindig veszélyekkel teli, de a lelkes fiatalokat nem lehetett eltántorítani a tervüktől. „A hajnali eligazítás után felpakoltak bennünket egy nyitott tetejű autóra, majd kb. egy óra múlva érkeztünk meg az áthatolhatatlannak tűnő dzsungelbe. Fáról fára haladva csúsztunk a drótköteleken, néhol 200 méter magasan, aztán megint gyalogoltunk pár órát, megint csúsztunk, és ez így ment egészen addig, míg el nem értünk a célállomásig. Elképesztő adrenalinlöketet tud adni a magasság, a kaland izgalma, és olyan szabadnak éreztem magam, mint a madár" - folytatta élménybeszámolóját Alexa.

Egy fára épített házikót kell elképzelni, ami elsőre nem tűnik egy luxusotthonnak Forrás: Nagy Alexandra

A csapat szálláshelye legalább olyan szürreális volt, mint az odavezető út, hiszen ezt is csak kábelen keresztül lehetett megközelíteni. Egy fára épített házikót kell elképzelni, ami elsőre nem tűnik egy luxusotthonnak, de meglepően barátságos és kényelmes. Alexa nem is gondolta volna, hogy ebben a házban ilyen jól felszerelt fürdőszoba és „konyha" van, nem beszélve a festői napfelkeltéről, amit a baldachinos ágyából csodálhatott meg.

Lubickolj, napozz és légy boldog!

Sokan úgy gondolják, hogy egy ázsiai utazás irreális összegekbe kerül, de szerencsére nem így van. A repülőjegy-kereső oldalak segítenek megtalálni a legkedvezőbb ajánlatot, és a szálláson is lehet spórolni, ha beérjük kevesebbel.

Jóval olcsóbb és sokkal jobb helyeket lehet találni, amikor az ember már a helyszínen van Forrás: Nagy Alexandra

A Barátok közt színésznője már rutinos utazónak számít, és több olyan trükköt is ismer, ami igencsak lecsökkentheti a nyaralás költségeit. Alexandra nem szokott előre szállást foglalni, mert jóval olcsóbb, és azt mondja, sokkal jobb helyeket lehet találni, amikor az ember már a helyszínen van. Hatjajban is véletlenül bukkant rá egy olcsó hostelre, így mire megérkeztek a többiek, már nem kellett időt fecsérelnie a keresgélésre. A sorozatsztár édesanyjával és barátaival ebből a városból indult tovább a Thaiföld Maldívjának becézett Koh Lipére. A fehér homokos tengerpartjáról és türkizkék vizéről híres sziget kevesebb látnivalót nyújt, mint Laosz, de Alexandra a semmittevős napokat is szereti, amikor nagyokat lehet pihenni, napozni, olvasgatni.

Előző életemben talán Ázsiában élhettem, mert nagyon közel érzem magamhoz az egész kultúrát Forrás: Nagy Alexandra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.