Vérdíjat tűzött ki a Soroksáron megölt nő gyilkosára a férj

Forrás: Thinkstock -
gyilkosság kihallgatás kocogás nyomozás vérdíj Soroksár házkutatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Soroksáron meggyilkolt nő férje 200 ezer forintot ajánl annak, aki a tettesek nyomára vezeti a rendőröket. Azután jutott erre, hogy csütörtökön tanúként ismét kihallgatták, majd a család telkén házkutatást tartottak.

Még mindig nem tudni, ki volt az, aki brutálisan meggyilkolta a Soroksáron kocogó nőt tavaly szeptemberben. A rendőrség a férjet többször kihallgatta, hazugságvizsgálóra is kötötték. Most ismét kihallgatták.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

„Az utolsó, tavaly augusztusi nyaralásunkról kérdeztek megint" – nyilatkozta Kardos Lajos a Borsnak. A nyomozók azt is kérdezték, hogy tudott-e arról a férj, amikor felesége egy-egy napot szabadságon volt. Igenlő választ kaptak.

A férfi ügy­védje, Parti Ágnes a lapnak hozzátette: arról is érdeklődtek a rendőrök, milyen orvoshoz járt a feleség. A kihallgatás viszonylag rövid ideig tartott, azután házkutatást tartottak a család otthonától nem messze lévő telken, illetve az ingatlanon lévő csónakházban.

Ezután jutott az özvegy férfi arra, hogy levelet ír Papp Károly országos rendőrfőkapitánynak, hogy fontolja meg a nyomravezetői díj kitűzését. „Én pedig 200 ezer forintot felajánlok annak, aki a rendőrséget bármely ismert telefonszámon információval segíti a tettes vagy tettesek kézre kerítésében" – tette hozzá Kardos Lajos. Hangsúlyozta: senki ne őt keresse, ő nem nyomoz, döntésével a rendőrség munkáját szeretné segíteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.