Fortune magazin lista vezető Barack Obama Taylor Swift vezérigazgató elnök
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Fortune magazin idén másodszor állította össze a „World's Greatest Leaders," vagyis a világ legnagyszerűbb vezetőinek listáját, aminek hatodik helyére a szemtelenül fiatal énekesnő került.

Egy vezető akkor lesz igazán vezető, ha vannak követői – foglalta össze Geoff Covin, a Fortune magazin vezető szerkesztője, mi alapján rangsorolták a nemrég közzétett listájukat, amelyen a világ legnagyszerűbb vezetőit tették közzé.

Forrás: AFP/Valerie Macon

Meglepő módon Taylor Swift is bekerült a vezérigazgatókat és elnököket tartalmazó lista első 10 helye közé: a 25 éves énekesnő a hatodik helyen végzett, ezzel pedig az Amerikai Egyesült Államok elnökét, Barack Obamát is megelőzte.

Nos, a mostanában Calvin Harrisszel randizgató Taylornak valóban van mit felmutatnia: tavaly őt választották meg az év legönzetlenebb hírességének és többször is volt már a világ egyik legjobban fizetett énekesnője.

Így lett igazi stílusikon Taylor Swift

Az egyik legmegosztóbb énekesnőt lehet utálni, lehet szeretni, ám egy biztos: ha divatról van szó, kevésszer sikerül neki mellényúlnia. A Life.hu ITT mutatta meg, hogyan lett az idegesítő kis popcsillagból ma a világ egyik legstílusosabb énekesnője.

A lista első helyén az Apple vezérigazgatója, Tim Cook végzett, őt követi az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi, a dobogó harmadik helyére pedig Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke került. Ferenc pápa is ott van a listán: a Vatikán feje a negyedik legnagyszerűbb vezető a magazin listája szerint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.