Vádat emeltek Kállay-Saunders András és barátja ellen

vád verekedés Kállay-Saunders András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
 Bíróságon Kállay-Saunders András egykori verekedési ügye

A bíróságon folytatódik Kállay-Saunders András verekedési ügye - írja a Bors. Két és fél évvel a történtek után vádat emeltek Kállay-Saunders András és barátja ellen! Korábban úgy tűnt, életveszélyt okozó testi sértés miatt is felelnie kell majd Andrásnak tettéért a bíróság színe előtt, a kiegészítő nyomozás során azonban módosult a vád. Az ügyészség ­­tájékoztatása szerint pedig immáron a vádemelés is megtörtént.

Két évvel ezelőtt Kállay-Saunders a Hajógyári-szigeten szórakozott barátnőjével, a Megasztár-győztes Tolvai Renivel és barátaikkal, mikor összeszólalkoztak egy ötfős kubai társasággal. Az énekes ellen súlyos testi sértés gyanúja miatt indult nyomozás, majd később életveszélyt okozó testi sértéssel vádolták. A verekedés egyik áldozata arc- és orrcsonttörést szenvedett, testvére pedig napokig feküdt az intenzív osztályon.

"Megkeresésére tájékoztatom, hogy az érdeklődött ügyben a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség súlyos testi sértés bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete (mivel az ügynek két sértettje van), valamint csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt két személlyel szemben vádat emelt az illetékes bíróságon" – közölte a Bors megkeresésére dr. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

"Ügyfelemmel változatlanul jogos védelemre hivatkozunk, bármi is lesz a jogi minősítés" – nyilatkozta korábban a lapnak me­gasztáros ügyvédje, dr. Magyar György.

Elhunyt Harangozó Teri, énekesnőhttp://www.life.hu/news/20150908-meghalt-harangozo-teri-terry-black-tette-kozze.htmlÉletének 72. életévében elhunyt Harangozó Teri - tette közzé a Facebookján Terry Black.NewsOrigoVettel: "Meg sem próbálok Michael lábnyomába lépni"http://www.life.hu/news/20150903-sebastian-vettel-michael-schumacherrol-is-is-beszelt.htmlSebastian Vettel gyerekkori példaképének tekinti Michael Schumachert. "A hősöm volt, aztán a barátom lett, most pedig szurkolok a felépüléséért" - jelentette ki. News--Brutálisan lezuhant a hőmérséklethttp://www.life.hu/news/20150903-idojaras-nyugaton-sokat-zuhant-a-homerseklet.htmlTegnap kettészakadt az ország. A nyugati részeken már 10 fokkal is kevesebb volt mint az elmúlt napokban, ám keleten még mindig tartott az igazi nyár. Csütörtökön azonban már tényleg nem árt magunkkal vinni melegebb ruhadarabot. News--Itt a lehűlés! Már csak órák kérdése és felveheted a pulóveredhttp://www.life.hu/news/20150902-jon-a-hidegfront-vege-a-kanikulanak.htmlVéget ért a hőségriadó, előbb az ország nyugati részére érkezik meg a hidegfront, később mindenhol előkerülhetnek a melegebb ruhadarabok. News--Halálra gázolt a HÉV egy nőt Szigetszentmiklósonhttp://www.life.hu/news/20150901-halalra-gazolt-a-hev-egy-not-szigetszentmikloson.htmlHalálra gázolt a HÉV egy nőt Szigetszentmiklóson, a Fürdő utcai átkelő közelében kedd délután - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.News--Dögös, belevaló csajok a Szigetrőlhttp://www.life.hu/news/20150815-dogos-belevalo-csajok-a-sziget-fesztivalrol.htmlIlyen, amikor a csajok beindulnak a Szigeten! Amikor semmi más nem számít, csak a mulatság és habzsolják az életet. Meg is mutatjuk! News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.