Drogtúladagolás okozhatta Prince halálát

Forrás: Northfoto -
Prince drog túladagolás énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az 57 éves Prince holttestét otthonában találták meg csütörtök reggel, és most újabb információk láttak napvilágot a halálával kapcsolatban. A legfrissebb információk szerint ugyanis drogtúladagolásban halhatott meg.

Kiderült, hogy az 57 éves énekes 6 nappal korábban kábítószertúladagolás miatt orvosi kezelésre szorult - számolt be a TMZ.

A hírportál szerint a popsztárnak naloxon injekciót adtak az orvosai,

ezt a szert pedig túladagolás esetén szokták befecskendezni.

Forrás: NORTHFOTO

Azt nem tudni, hogy mi lehetett a szervezetében, de a Daily News szerint a naloxont azoknak adják, akiknek opiátalapú drog, vagy fájdalomcsillapító kerül a véráramába, legfőképpen a heroin, amit

egyes pletykák szerint Prince rendszeresen fogyasztott.

A herointúladagolás többek között okozhatja a légzőrendszer leállását is, az opiát-antagonista naloxon ennek kockázatát tudja csökkenteni. Az injekcó beadása után a beteget kórházban szokták tartani megfigyelésre, főleg, ha más egészségügyi problémája is van.

A TMZ forrása szerint Prince-t két napra bent akarták tartani a Moline-i kórházban, de

a popsztár mindössze három órát töltött ott, majd hazarepült a magángépével.

Milliók gyászolják az énekest Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevork Djansezian

Mint arról beszámoltunk, a popsztár múlt csütörtöki fellépése után magánrepülőjére szállt, de nem sok időt töltött a levegőben. A világsztár rosszul lett, így Illinois államban kényszerleszállást hajtottak végre. A sztárt azonnal mentővel szállították kórházba.

Forrás: AFP/Kevork Djansezian

Prince már egy ideje küzdött egy légúti megbetegedéssel, de annak ellenére, hogy még nem érezte jól magát

mégis fellépett múlt csütörtökön.

Az énekes holttestét egy héttel később, a reggeli órákban a Paisley Park-beli otthonában, a liftben találták meg. A kiérkező mentők próbálták újraéleszteni, de nem sikerült. A rendőrség vizsgálja a halálának körülményeit, a holttestét pénteken boncolják fel.

Szerethetően különc – Nézd meg Prince legőrületesebb fellépőruháit!

Még David Bowie halálát sem sikerült felfognunk, máris újabb zenei legenda távozott az élők sorából – de a halhatatlanok közé. Prince nemcsak zenéjében volt egyedi, színpadi megjelenése sem volt éppen hétköznapi. Szerethetően különc stílusát felelevenítve emlékezünk rá! A teljes cikket itt elolvashatod!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.