Megszólalt a rendőr, aki Kiss Lászlóék ügyében nyomozott

Forrás: MTI/Kovács Anikó -
Martinkó Károly Kiss László erőszak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykori úszókapitány néhány héttel ezelőtt még bizonyítani szerette volna, hogy koncepciós perben ítélték el. A nyomozó rendőr szerint nem lesz könnyű dolga.

Martinkó Károly, az úszókat egykor kihallgató rendőr cáfolta azokat az állításokat, miszerint koncepciós szempontok alapján született meg Kiss Lászlóék ellen az ítélet 1961-ben és ’62-ben. Kiss László szeretné bebizonyítani, hogy ez így történt.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

“Nem lesz könnyű dolga”

- mondta a rendőr a Népszabadságnak. Martinkó Károly hozzátette, a védelem már akkor is azt állította, hogy a rendőrség befolyásolni próbálta a tanúkat, pedig mivel válogatott sportolókról volt szó felhívta kollégái figyelmét, hogy lelkiismeretesen végezzék el a kihallgatást. Ennek ellenére a védelem szerint befolyásolták például a Lantos László ellen valló kőművest is. A karbantartó könnyeivel küszködve válaszolt a vádra:

„eddig sajnáltalak, Lantos, de aki ilyen valótlanságot tud mondani rólam, azt nem sajnálom”

Takáts Zsuzsanna, a halottnak hitt áldozat megrázó részleteket mesélt:


Életben van Kiss Lászlóék egykori áldozata, akiről a botrány kirobbanása után Gyárfás Tamás azt mondta, hogy már nem él. Az RTL Klubnak adott interjúban a 73 éves Takáts Zsuzsanna cáfolt más értesülést is: kiderült, hogy ő maga nem volt sportoló, édesapja sem volt befolyásos ember, ráadásul miután feljelentést tettek, megpróbálták eltussolni az ügyet, a nevelőapját meg is verték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.