Kiss László évekkel ezelőtt megerőszakolt egy fiatal lányt- újra vezekelnie kell

Forrás: MTI/Kovács Anikó -
Kiss László öngyilkos nemi erőszak öngyilkosság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hatvanas években 20 hónapot ült börtönben Kiss László csoportos nemi erőszakért. Évtizedekkel később, idén áprilisban újra előkerült a bűntette, a kialakult botrány miatt lemondott minden tisztségéről. Kiss Lászlót sokan támadták, de sokan ki is álltak mellette, az viszont biztos, hogy az ítélkezéstől ő sosem fog szabadulni. Elárulta, voltak napok, amikor megfordult a fejében, hogy vajon azt akarják-e az emberek, hogy öngyilkos legyen.

Két társával együtt 1961-ben megerőszakolt egy fiatal lányt, ami miatt börtönbüntetést is kapott Kiss László, a három évből 20 hónapot kellett leülnie. Évtizedekkel később, idén áprilisban ismét előkerült ez a bűntett, hatalmas botrányt kavart az eset, emiatt minden tisztségéről lemondott. Áldozatától, Takács Zsuzsannától a tévé kamerái előtt kért személyesen bocsánatot, aki el is fogadta. Az egykori szövetségi kapitány elmondta, milyen az élete most, és hogyan kezelte az akkor kialakult helyzetet.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

"Miért kellene elbujdosnom? Miért kellene lehajtott fejjel járnom? Vannak dolgok, amelyek elől nem tud menekülni az ember, és nem is akartam" - monda az egykori szövetségi kapitány a Story Magazinnak. Elárulta azt is, sokszor elgondolkozott azon, hogy vajon kinek állt érdekében a botrány kirobbantása.

"Nem tagadom, sokszor felteszem magamnak a kérdést, kinek állt érdekében ezt az ügyet 55 esztendő után előkaparni,

de a választ, azt hiszem, soha nem találom meg" - mondta az egykor ünnepelt edző. Hozzátette, akkor megbűnhődött a tettéért, most pedig újra. "Most mégis olyan dühvel támadtak rám a sajtóban, amivel nem tudtam mit kezdeni" - árulta el. Újabb és újabb hírek kerültek elő róla, ő pedig nem értette, mit várnak még tőle. "Keresztre feszítettek, lenulláztak, mi jöhet még? Feltettem magamnak a kérdést:

mit akarnak még, hogy végezzek magammal?! Akkor megnyugszanak végre, ha öngyilkos leszek?!"

- mondta Kiss László, aki hozzátette, néha pokoli nehéz volt mindezt elviselni, de sokaktól kapott támogatást, ami könnyebbé tette a helyzetét.

Az Éjjel-nappal Budapest sztárja lett az RTL Klub új műsorvezetőjehttp://www.life.hu/sztarok/20161103-kovacs-dori-azaz-enb-zsofi-vezeti-az-x-faktor-kiseromusorat-az-rtl-klubon.htmlKovács Dóri, azaz ÉNB Zsófi vezeti az X-Faktor kísérőműsorát. TV + SztárokOrigoÍgy készülnek a döntőre az X-Faktor lányaihttp://www.life.hu/sztarok/20161103-toth-gabi-es-csapata-igy-keszult-az-elo-adasokra.htmlA mentor házban végre kiderült, kik jutottak tovább az élő show-ba az X- Faktor tehetséges versenyzői közül. Ezúttal Tóth Gabi csapatát, a lányokat kérdezte érzéseikről a Life.hu riportere, néhány nappal az élő adás előtt. TV + SztárokOrigoMég mindig keresi az igazit Fluor Tomi http://www.life.hu/sztarok/20161103-fluor-tomi-szivesen-csajozna-a-sztar-mar-jo-ideje-szingli.htmlA Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté ezúttal a Wellhello énekeseit faggatta, méghozzá a szerelemről. TV + Sztárok--Tom Hanks odavan a Kispolszkiért - ismét Budapesten fotózkodotthttp://www.life.hu/sztarok/20161102-tom-hanks-odavan-a-kispolszkiert-ismet-budapesten-fotozkodott.htmlA világsztár nem csak a magyar fővárost, de a régi kisautókat is imádja: napokon belül másodjára szelfizik Kispolszkival. TV + SztárokOrigoSenki sem látogatja BB Évit a rehabonhttp://www.life.hu/sztarok/20161102-bb-evit-ujsagirok-latogattak-meg-nekik-meselt.htmlBB Évi jó ideje eltűnt a nyilvánosság elől, most azonban újságírók látogatták meg, akiknek mesélt néhány dolgot jelenlegi életéről. TV + SztárokOrigoMegmutatta cuki terhespocakját a Grace klinika színésznője, Camilla Luddingtonhttp://www.life.hu/sztarok/20161102-megmutatta-cuki-terhespocakjat-a-grace-klinika-szinesznoje-camilla-luddington.htmlCamilla Luddington szuper formában van, ami nem is csoda: a színésznő első gyermekével várandós, és majd kicsattan a boldogságtól. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.